Kovács Dániel

Blog

Hogyan bulizik a mai fiatal?

2017. szeptember 10. 17:03 - Raimhol

live-concert-388160_1920.jpg
Mielőtt bulizni indulunk fiatalként elengedhetetlen, hogy fontos dolgokra odafigyeljünk a Lafiesta bor megvásárlásán kívül, amelyeket most sorra fogunk venni!

Lássuk:

 

 1. Olcsón be kell rúgni, mert a buliba drága a pia

 

Elengedhetetlen kellékekre van most szükségünk! Kell pár barát, akivel megbeszéljük, hogy merre felé fogunk inni, amire például tökéletes helyszín a Deák Tér füves területe ha jó az idő, ahol törökülésben előkészíthetjük a Lafiesta, esetleg a Koccintós borunkat, akik kicsit igényesebbek, azok vesznek pár sört is. Megpróbálunk minél többet beverni ebből az isteni nedűből, és igyekszünk kicsikarni ingyen piát a barátainkból, ha nekünk már kevés van!


-Adsz egy kortyot? Csak kíváncsi vagyok az ízére!


Miután ez a magas szintű ivászat véget ért, el lehet indulni a buliba, ahol olyan állapotban próbálunk a biztonsági őrök elé kerülni, hogy még beengedjenek minket, de bent már ne kelljen alkoholt venni, mivel az drága értem?
Ez az bejutottunk!

 

2. Hallgatni kell a mainstream zenét, és le fel járkálni a helyen a termek között


Ki ne tapasztalta volna azt az üdítő szórakozási élményt, mikor megy a tömegzene, aminek legalább 100 milliós megtekintése van, mi pedig teremből terembe járkálunk, hátha jó a zene valahol? Ezt persze megfűszerezzük azzal, hogy nézzük a csajokat, és a félénkebb srácok mondogatják egymásnak, hogy:

"oda kéne menni valami csajhoz nem?"

Akinek szerencséje van, vagy kicsit ért a nőkhöz, az talán kavar valakivel az este. Persze olyan is van aki csak bambán áll egész éjszaka, vagy nem mer odamenni senkihez még részegen sem. A legtöbb lány totálisan el van szállva magától az ilyen helyeken, és úgy táncolnak, mint aki két vodkáért... Igen... Srácok meg persze legalább tizenöten mennek oda egy éjszaka alatt egy lányhoz alkohol bűzben. Telik az idő az este folyamán, és vagy összejött egy csaj, vagy nem. Ha össze jött, te vagy a király, ha nem akkor szidjátok az életet, hogy miért nem megy a csajozás. Irány haza!

 

3. Mi más hiányozna, mint a pizzaszelet és a Gyros buli végén?



Vége a bulinak, és metró felé battyogtok, hogy mindenki haza menjen, de jön a kihagyhatatlan cselekvés! Enni kell! Mindenki éhes, és meglátja a jó kis pizzaszeletet 199 forintért, persze, hogy bevágom belőle párat. Másik lehetőség a török Gyros, de ha kicsit több pénzt költöttünk az este, mint amit szerettünk volna, és mindig így van, akkor lehet inkább a pizzaszelet lesz a favorit! Mindenki ultra fáradt, és megyünk haza, végül ledobjuk a ruháinkat ott ahol csak lehet, és alszunk. Ennyi volt, megvolt a buli!

 

4. Mit gondolok erről az egész bulizásról, és bulikultúráról?



Az a véleményem, hogy kulturálatlan, és alacsony színvonalú. Olcsó minősíthetetlen bort iszunk azért, hogy lerészegedjünk, mert alkohol nélkül nem vagyunk képesek bulizni, majd ezt követően vonaglunk a tömegben, és próbálunk könnyen kapható nőket felszedni, ahol persze a legtöbb picsa elutasít, mert annyira beképzelt, hogy a szexy külseje miatt azt hiszi övé a világ. Megy a mainstream zene, ami szintén általában semmit mondó, és médiamarketingesek által legyártott szenny. Pénzt költünk erre, és károsítjuk is magunkat!

 

5. Szóval akkor ne járjunk bulizni, mert semmi értelme?



Úgy gondolom, hogy a bulizásnak vannak pozitívumai is, ezért azt mondom jó ha eljártok bulizni, csak át kell gondolni miből iszunk, mennyit iszunk, és miért iszunk! Bulizás során rengeteg lehetőségünk van új embereket megismerni, és kikapcsolódni! Nők és Férfiak szempontjából jó lehetőég van a szárnypróbálgatásra, önbizalom, és tapasztalatszerzésre! Sokszor vissza fognak utasítani minket, vagy lesznek élményeink, ezért érdemes eljárni. Hozzá kell, hogy tegyem ez még így is nagyon alacsony színvonalú szórakozás, ezért fontos lenne, hogy kialakuljon az igény a minőségi zenére, és az sem hátrány, ha nem iszunk meg akármit.

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://raimhol.blog.hu/api/trackback/id/tr5812817772

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.