Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Kovács Dániel

Blog

Szeretlek, de mással is csinálnám!

2017. augusztus 16. 05:06 - Raimhol

153_130529124344_1.jpg

 

A társadalomban általánosan elfogadott dolog, hogy egy nő és egy férfi csak egymást kívánják szexuálisan, és csak egymással akarnak kapcsolatot, ezt hívjuk monogám kapcsolatnak. Persze mindannyian tudjuk, hogy a valóságban ez nincs így, de sokan még ezt önmaguknak sem merik bevallani. Az igazság , hogy ez a kapcsolati típus azért alakult ki, mert a 20. században, és ez előtt is az ember igyekezett a társadalomban betöltött szerepe alapján választani párt, akivel biztonságban leélheti az életét, a lehető legkisebb kockázati tényezővel.

 

Korábban a tudomány még nem állt eléggé magas szinten, így genetikai vizsgálat hiányában, ha egy nő más férfival lépett szexuális viszonyba, akkor nem lehetett tudni, hogy ki a valódi apja a születendő gyermeknek. Ez egy férfi számára az egyik lehető legrosszabb dolog, mivel nem tudja reprodukálni magát, hanem egy másik gyermeket nevel. Ha egy férfi más nőkkel szexelt, nem volt lehetőség óvszer használatra, így a nemi betegségek elég komoly kockázati tényezők voltak évezredekig.

 

dog-confused.jpg

 

Ezeknek a veszélyeknek tudatában, és a keresztény elnyomás hatására kialakult a monogám kapcsolati típus használata főleg Európában. A probléma ott kezdődik, hogy valójában az emberek, főleg a férfiak poligám természetűek, aminek biológiai háttere van. Egy férfi biológiai szerepe, hogy önmagát reprodukálja, amit mindenki tud tud hogyan lehetséges: Szex a lehető legtöbb nővel.

 

A társadalomban a szexuális vágy más ember felé tabu egy komoly kapcsolatban, ezért a férfiak több mint fele bizonyítottan egy hosszú kapcsolat alatt megcsalja barátnőjét. Tudat alatt minden nőben van egy félelem kódolva ami azt tartalmazza, hogy ha a férfi más nővel szexel, és a másik nővel lelép, akkor a gyerekkel az anya ott marad. Úgy érzem, hogy a monogámia manapság már kitöltötte a szerepét, és helyet kell adnunk a szexuális forradalomnak!

freedom.jpg

 

Igazság szerint amikor valaki kisajátítja partnerét, és megszabja neki, hogy nem szexelhet mással, akkor azzal fenyegeti, hogy kitaszítja őt a szeretet köréből! A két nem között hatalmas különbség van. A férfiakban él egy belső program ami alapján szaporodni akar, tehát, szexelni akarnak más nőkkel. Akkor is, ha szeretik a párjukat és akkor is, ha nem! Nyilván valóan kivételek mint mindig most is vannak.

 

Úgy érzem, hogy a szeretetnek két fajtája van. Az egyik szeretet birtoklásra alapul, például eszek egy finom csokit és birtoklom, a másik pedig amikor szeretem a másikat azzal együtt aki, és elfogadom úgy ahogy van. Van egy mondás: "ha tiltásra tanítasz, hazudni tanítasz". A mai monogám kapcsolatokra nagyon is igaz, hogy a férfiak döntő többsége nem meri elmondani, hogy szexelne más nővel, mert fél, hogy kikerülne a szeretet köréből ha őszintén elmondja vágyait. Ha valóban szeretsz valakit azt veszed figyelembe ami neki jó, és örülsz annak, hogy ő jól érzi magát, akkor is, ha épp mással érzi jól magát!

 

A legtöbb kapcsolat kalitkába zár mint egy madarat, ahol enni inni kap a jószág, de nem szabad kirepülnie, mert mindenki retteg a félelemtől, hogy mi lesz, ha nem tér vissza! Én viszont úgy gondolom, nyissuk ki azt a kalitkát, és engedjük el a kismadarat, és akkor mindig vissza fog térni hozzánk, sőtt még a tenyerünkből akar majd enni!
A valóság az, hogy az emberek körülbelül 10 százaléka monogám, a többség pedig csak a társadalom elvárásainak megfelelési kényszere miatt kénytelenek monogámként viselkedni.

 vf9azfs.jpg

Az ember kiakarja általában sajátítani a másikat, a tudat alatti berögződések és a társadalmi elvárások miatt. Az is probléma, hogy ha a férfi szexelne mással a partnerén kívül, akkor azt megcsalásnak hívjuk. A férfiaknál a szex egy vonzó idegen nővel legtöbbször csak egy vágy, egy testi szükséglet és egy férfi számára ez lelkileg szinte semmit nem jelent. A társadalmi elvárások, és az általános gondolkodás miatt, a férfiak kénytelenek manapság hazudni, és elhallgatni ilyen vágyakat. Ha igazán szereted a másikat, azzal együtt szereted, hogy lefeküdne mással is, és elfogadod az nélkül, hogy elnyomnád a vágyait. Egymás igényeit és érdekeit kellene figyelembe venni az elnyomás helyett.

 

Úgy gondolom, hogy az-az igazi kapcsolat, ha mindkét fél szabad, és azért vannak együtt, mert jól érzik magukat egymással, és nincsenek korlátok sem, ezért a poligámia sokkal őszintébb és bensőségesebb kapcsolati típus, mint egy monogám. Egy nyitott kapcsolat egymás kölcsönös szeretésére, és megbecsülésére alapul. Sajnos a férfi legtöbbször kénytelen hazudni, mert ha megmondaná, hogy szexelne más nővel, az aktuális nő elhagyná, ezért ez a monogámia egy belekényszerített állapot.

 


Ha szeretsz valakit szabadítsd fel! Ez egy bölcs közmondás... Egy kapcsolat akkor jó, ha őszinteségre és szeretetre alapul, és elfogadjuk a másikat minden hibájával együtt, és hagyjuk, hogy szabad legyen. Ez sokkal őszintébb, mint egy monogám kapcsolat, ami egymás birtoklásáról szól, és egymás tiltása minden nemű más féllel való szexuális együttléttől. Az igazi párkapcsolatban úgy érzed szabadabb vagy, mint előtte.

 respirar-bien.jpg


A 21. században a poligám kapcsolatok sokkal őszintébbek és célravezetőbbek, és a legtöbb mai monogám kapcsolat elnyomásra alapul, és valójában az egyik fél inkább lenne poligám. Természetesen vannak jól működő monogám kapcsolatok is, ahol mindkét fél csak egymásra vágyik szexuálisan is, de ezek a kapcsolatok legtöbbször azért monogámok, mert a legelső partnerrel jöttek össze, de ez is főleg a 20. századi emberekre jellemző, és ha megnézzük manapság talán egy-két idős házaspárra igaz ez az állítás.

 

A legtöbb ember monogámnak vallja magát, és kikéri magának, ha azt állítják róla, hogy poligám, mivel neki csak a partnere kell saját bevallása szerint, de hiába szerelmes egy nő, és vonzó a partnere, azért ha meglát egy igazán jó pasit ő is megnyalja gondolatban a száját. Nagyon ritka ha két ember összejön, és valóban csak egymásra vágynak életük végéig, de én elvi alapon úgy gondolom, ha nem vágynék senki másra, csak a partneremre szexuálisan, akkor is szeretném fent tartani a jogot arra, hogy ha esetleg meggondolnám magam, bárkivel szexelhessek.

 

Egy őszinte kapcsolatban, szabadon, szeretetteljesen sokkal mélyebb kapcsolatot lehet kialakítani, mint egy hazug, korlátok közé szorító, inkább birtokló, mint valóban szerető kapcsolatban!
Köszönöm a figyelmet, ha gondolod iratkozz fel, vagy szállj vitába!

37 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://raimhol.blog.hu/api/trackback/id/tr5112751764

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kiscsilla 2017.08.16. 17:54:48

Szerintem a poszt írója egy lelki nyomoronc.

Raimhol 2017.08.16. 17:59:38

@kiscsilla: Látom egy szerelmes nő szívébe gázolt az igazság. :D

Gergő Aczél 2017.08.16. 18:01:11

Hmmmmmmm..
hmm..

Nem olvastam végig, igazából a cikk témája nem tűnik annyira jelentős vagy érdekes problémának. Mindenki lelkiismerete szerint él, és olyan emberekkel veszi körbe magát, amilyenekkel szeretné.

De ez a rész :D
"A probléma ott kezdődik, hogy valójában az emberek, főleg a férfiak poligám természetűek, aminek biológiai háttere van. Egy férfi biológiai szerepe, hogy önmagát reprodukálja, amit mindenki tud tud hogyan lehetséges: Szex a lehető legtöbb nővel."

Elég gyenge önigazolás, mert kb. minden állítása fals. Hát, persze mindegy :)

Raimhol 2017.08.16. 18:06:06

@Gergő Aczél: Ha végig sem olvastad ezt nehezen tudod alátámasztani. Érvelj akkor, hogy szerinted hol a logikai hiba.

kiscsilla 2017.08.16. 18:19:00

@Raimhol: Nem kell érvelnie. "Mindenki lelkiismerete szerint él, és olyan emberekkel veszi körbe magát, amilyenekkel szeretné." Egyetértek.
Te csináld, ahánnyal akarod.
A normálisak meg élnek tovább normálisan.
Amiatt, hogy gyerekkorodban valami nagyon félrement, sajnállak. Csak kötelezővé ne tegyék a nézeteidet :D

Azt viszont nem értem, az Index miért tol minden szart az arcunkba. Uborkaszezon van?

Raimhol 2017.08.16. 18:25:46

@kiscsilla: Az egy elég primitív és balkáni reflex, amikor valaki érvek helyett a másik személyét kezdi el megkérdőjelezni, és ez alapján elhitelteleníteni. Értelmező olvasással felfoghatóak az érveim, kellő intelligenciával pedig lehet érdemi vitát folytatni. Ez persze csak annak szól aki rendelkezik ilyen képességekkel a személyeskedésen kívül. Az index most az igazságot tolta az arcodba, és úgy látszik szíven ütött! ;)

kiscsilla 2017.08.16. 19:02:14

Oké, akkor primitív vagyok és balkáni :) Legyen hited szerint :)

A személyedet nem kérdőjeleztem meg. Nem mondtam, hogy Raimhol NEM létezik. :) Csak azt, - amit továbbra is fenntartok: őszintén remélem, hogy nem lesznek kötelezőek a nézeteid. Dugj, amennyit akarsz, annyi emberrel, ahánnyal akarsz. De attól még nem biztos, hogy ez A JÓ, AZ IGAZSÁG.
Én nem osztom. Ennyi.

Részemről több posztot nem érdemel. :) Szia.

bekerült 2017.08.16. 19:03:10

Hát ?

Azért van egy olyan dolog is, hogy nem szívesen eszünk egy tányérból másokkal !

Hogy miért ?
Mert utálatosnak tartjuk és nem mindenkinek veszi be a gyomra az istennek se.

Hiába erőltetik egyesek a swingerezést, meg próbálnak mint itt is, magyarázatot találni a legtöbb ember által utált tevékenységre.

Igen, az igaz, hogy a férfiak és a nők is megnézik a szép nőket, vagy férfiakat, mint ahogy a szép virágokat és más feltűnő dolgokat is, de azért százszor meggondolják, hogy letépjék, vagy a sajátjuknak tekintsék ezeket.
Pláne, ha a használatot is figyelembe vesszük.

Mert ki a franc kötelezte bár kit arra, hogy kötelezze el magát és tegyen hűségesküt.
Nem kell megnősülni, férjhez menni és kész..

A házasság több mint egy szexuális kapcsolat.
A társunk megcsalása, becsapása, igen sok mindent elmond.
Még, ha "közös" megegyezésre kényszerülnek, akkor is igen sok veszély leselkedik a kapcsolatra, ami rendszerint be is igazolódik.

A betegségek hazahurcolása csak egy dolog, mert ez elkerülhetetlen, ha egyik nap ezzel, a másik nap azzal van valaki.
Az érzelmi labilitás pedig elkerülhetetlen, bármit mondjanak is a kikacsintgatók.

Kívánom, hogy élje át a szerző is azokat az élményeket, amikor a párja vígan éli az életét, míg ő különböző okok miatt, nem elég vonzó már ahhoz, hogy ezt megtegye.

No meg azok a piszkos anyagiak.
A kicsapongás pénzbe kerül, ami a családi kassza rovására megy.
Azt is mondhatnánk, hogy a gyerekekre költjük a pénzt, vagy a kurvákra, pasikra, meg egyébre.
Az erre fordított idő is a család rovására megy.
Pláne akkor, ha még egymásra sincs idejük a nagy hajtásban, nem, hogy másra.

Szóval csócsálgasd még.
Nagyon sokunknak lenne jó, ha csak ennyi gondunk lenne, hogy ezen filózzunk.

Örülünk, ha találunk egy megbízható társat ebben a világban és nincs az az arany picsa, amiért érdemes ezt kockára tenni, vagy fordítva !

Végül amiért írok, illetve reagálok erre a hülyeségre.
Népszerűsítitek a kapcsolatok "szabaddá" tételét és ennek nagyon sokan be is dőlnek, csak amikor felébrednek, akkor veszik észre, hogy a bilibe lóg a kezük !

Ha felelősséggel gondolkozol, nem írsz ilyen blogokat és nem biztatsz arra, hogy esetleg miattad is menjenek tönkre kapcsolatok..
Van bajunk elég, nem kéne szaporítani..

Raimhol 2017.08.16. 19:16:42

@bekerült: Köszönöm a véleményedet. A kapcsolatok többsége azért megy tönkre, mert a szíve mélyén mindenki szexelne mással, főleg 4-5-6 év kapcsolat után, és elkezdi folytogatni az embereket ez az érzés. Folyamatosan azt kell hazudni, hogy senki sem vonzó számunkra, csak a barátnőnk. Kíváncsi vagyok 1000-ből hány férfi mondaná azt, ha két topmodell nő beállít az ágyába, mert a barátnője hozta őket, hogy "köszönöm nem, csak te kellesz". Hazugság, ha azt állítjuk, hogy sosem fantáziálunk a párunkon kívül másra, én pedig nem hiszek a hazugságokban, az őszinte kapcsolatban hiszek. Abban, ha nem kell görcsölnöm azon, hogy lefeküdnék mással is, de mi lesz, ha elmondom... Ha nem mondom el, akkor pedig a vágyaimat le kell folytanom. Mindenki egymásba bújva lekötözi egymást, nehogy elkallódjon. Írtad az érzelmi kiingás és a betegségek veszélyeit, ez valóban valós veszély, de én inkább azt mondom, hogy szabadon, őszintén, de veszélyesen éljünk, szeretetben a másikkal, mint nulla veszéllyel, birtoklás alapon. Aki igazán szeretsz azt elengeded. Sőt ha igazán szereted a barátnődet vagy a pasidat, akkro akár haza is viszel neki egy éjszakára valakit, akiről tudod, hogy vonzó lenne számára nagyon. Persze vannak emberek, akik nem vágynak másra, sőtt nők többsége, ha figyelsz rá és megbecsülöd nem is menne félre.

Beowulf... 2017.08.16. 19:32:35

Ez Puzsér Róbert új blogja álnéven? :-D

Raimhol 2017.08.16. 19:35:58

@Beowulf...: Nem, de hasonló nézeteket vallunk! :) De vannak témák amibe vitába szállnék vele.

Beowulf... 2017.08.16. 19:45:16

@Raimhol: az biztos. :-) Részemről a Bon Jovi és Schumacher szakmai alapokat nélkülöző lehúzását nem tudom megbocsájtani neki, de ez legyen a legnagyobb bajom. Nagyobb arányban megfontolandó gondolatai vannak.

Péter 2 2017.08.16. 19:45:25

1. Az ember nem emel ki kövérrel ennyi mindent, mert akkor nem emelt ki semmit. Gondold végig, és találj bekezdésenként maximum egy félmondatnyi tartalmat, amit tényleg ki akarsz emelni, amit a legfontosabbnak tartasz. Meg kell tanulni rangsorolni, és nem mindent kiemelni, mindenhova felkiáltójelet tenni, és így tovább. (A helyesírást általában már nincs is kedvem megemlíteni, bár az az igazság, hogy a neten szokásosnál rosszabb a színvonalad).

2. Más gyerekét nevelni és szeretni egyáltalán nem a legrosszabb dolog a világon. Nyilván más és bizonyos értelemben talán kevesebb is, mint a saját, de szó sincs arról, hogy rossz, pláne, legrosszabb dolog lenne. Ez marhaság, finoman szólva, ne haragudj.

3. Üvölt a szövegről, hogy te félre akarsz lépni, és ehhez keresel magadnak ideológiát. Vagy már megtetted, és utólag keresel hozzá felmentést.

Raimhol 2017.08.16. 19:57:13

@Péter 2: Őszintén köszönöm a ritikát, és most reagálok is!
Sosem írtam blogot komolyabban, konkrétan egy hete blogolok, és formailag vagy stilisztikában egyszerűen feltűnést kell kelteni, vagy nem fognak megjeleníteni. Helyesírás szemponjtából bevallom lehetnek hibáim, de igyekszem fejlődni. Más gyerekét természetesen nem rossz nevelni, de életcél szempontjából, tehát sikeres önreprodukció szempontjából a legrosszabb dolog, csúnyám megfogalmazva egy bukott küldetés. Az számomra abszolult nem világos, hogy a blogbejegyzést miért akarjátok állandó jelleggel az író nyakába akasztani egyfajta nyakörvként... Hiszek a nyitott kapcsolatban, jelenleg párkapcsolatom sincs, ha már személyeskedni akarunk, tehát ha akarok orrba szájba csajozhatok. Ezek elvekről szólnak, és világnézetről, ebben hiszek. A monogám kapcsolatokat birtoklóknak, és öncélúnak tartom, egymás kisajátításáról, és lekorlátozásáról szól. Tiltják egymást, hogy a jószág ne kallódjon el, mint egy tárgyat. Én szabadelvű vagyok, csúnya fogalommal élve liberális. Szóval nem kell önigazoló ideológia, de ha esetleg gyártok egyet előtte írok neked privátban. :D

zanzi bár.. 2017.08.16. 20:04:19

Tisztelt Szerző!

Sokmindennel egyetértek. De túlidealizáltnak látom az írásban megfogalmazottakat.

Egy dolog mindenképp ellene szól ennek a megoldásnak. A gyakorlatban nagyon ritkán működik. Legalábbis hosszabb távon. Ezt pár éve, talán pont az Indexen, fejtette ki egy szakember.
De engedjük meg, hogy (azóta változott a világ, vagy egyéb okból...) mostanra működik ez a dolog.

Az nem világos számomra, hogy miért megyek haza.
Jól főz?
Mert sok közös beszédtémánk van?
De ilyen módon egy jó barátommal is élhetnék együtt. Miért kéne nővel???

Kérem a kérdésem komolyan venni! Nem véletlen nincs hangulatjel. És azt sem illemből írtam, hogy sokmindenben egyetértünk.

Üdv!

Péter 2 2017.08.16. 20:07:58

Tudod, én is, és a liberális csak az ostoba hülyéknek csúnya fogalom (akkor is, ha amúgy nem értenek egyet vele). De ettől még soha nem akartam megcsalni senkit. Vallási és hasonló indokokra nem is gondolj, ateista vagyok. És mégis az a véleményem, hogy nem, valahol biológiai alapjainkban inkább monogámok vagyunk. Ez nem jelenti azt, persze, hogy mindenki, csak azt, hogy alapvetően. Ha jó egy kapcsolat, akkor igazából ez a természetes és teljesen magától értetődő.

Raimhol 2017.08.16. 20:14:47

@zanzi bár..: Köszönöm szépen az okfejtésed.
Én személy szerint pont azt tapasztalom, és sok ismerősöm is van, akik 15-20 éve nyitott kapcsolatban élnek sikeresen. Pont az az észrevételem, hogy a monogám kapcsolatok húzódnak maximum 5-6 évig, de legtöbbször 2-3 évig. Egyszerűen a modern ember nem bírja a korlátozásokat elviselni. Egy nyitott kapcsolat sokkal életképesebb, mert pont az a szakítási tényező hiányzik, ami miatt a monogám kapcsolatok véget érnek... Itt nincs féltékenykedés, és nincsenek korlátok, tehát együtt lehet élni úgy, hogy mindkét fél élhet teljes életet, őszintén. Egy párkapcsolat testi, lelki, és szellemi szféráról szól. Van egy lány, érzelmileg nagyon megfog, testileg is, meg is szereted, szexeltek néha, úgy érzed imádod és mindent megtennél érte, ezért jöttök össze. Abban viszont abszolult nem hiszek, hogy általános elvárás, hogy összejöttél valakivel, és akkor már tilos mással a szex, szélsőségesebb esetben pedig még az ellenkező nemű ismerőseiddel és barátaiddal is úgy tudsz csak beszélgetni, hogy van egy para benned, hogy féltékeny lesz az élettárs... Tudom furának tűnik ez a világkép, de sokkal romantikusabbnak és szeretetteljesebbnek élem meg azt, hogy elképzelem fekszik mellettem egy nő, és mesélek neki arról, hogy tegnap de jó volt a szex egy másik lánnyal, ő pedig örül neki, hogy lelkesen mesélek, és megcsókol. Sokkal nyomasztóbb, amikor megkérdezi a szerelmed, hogy: "csak én kellek és senki más?" és elvan várva az a válasz, hogy :"persze drágám, csak te kellesz", pedig a valóságban a legtöbb férfi valljuk be, lát egy szexi harisnyás titkárnőt az OTP-ben, és szíve szerint letépné a ruháit. Én őszinteségben hiszek, abban, hogy azt mondom a barátnőmnek: "Megdugnám azt a ki ázsiait", nem pedig abban, hogy hazudozva egymást összeláncolva tiltsunk mindent... Nem is értem miért olyan nagy baj az az emberek szemében, ha valaki szexelne valakivel. Ez olyan mint enni egy jó pizzát. Pl a barátnőd egy ultra jó pizza, de idővel megkívánsz egy big macket, miért olyan hatalmas probléma, hogy big mackeznél? A kapcsolatokban elvárják, hogy azt hazudd, neked csak ő kell semmi más. Köszönjétek meg az egyháznak, és a romantikus filmeknek.

Raimhol 2017.08.16. 20:20:34

@Péter 2: Én viszont pont fordítva gondolom. Azt gondolom, hogy alapvetően vagyunk poligámok, de a társadalom és a szocializálódás nevel monogámmá. Most kicsit pejoratív leszek, de 10-ből 9 férfi ismerősöm ha rákérdezek őszintén, hogy a barátnője mellett azért néha nem érzi úgy, hogy mással is lefeküdne, akkor mindig látok egy vigyort, ami jelzi, hogy de, de maradjon köztünk, de a szerelemért vállalja ezt a korlátozást. Nem túlzok 10-ből 9 férfi ismerősöm ilyen. A szíve szerint a legtöbben szexelnének mással, hatalmas szerelem közepette is, na persze nem az első héten... De fél év, vagy 1 év után mindenki vágyik egy kis válzozatosságra, és ez nem bűn.

registerz 2017.08.16. 20:52:11

Imádom a csajomat, de évekig ugyanazzal kizárólag... Az sajna nem jön be. De a megcsalásnak tiltottnak kell maradni, mivel a tiltott gyümölcs édesebb.

kiskutyauto 2017.08.16. 21:13:12

Huhh elég összetett kérdés... sok a nézőpont, nem lehet így leegyszerűsíteni semmiképp. A poszt sok igazságot, sok féligazságot és számos objektívnek erőltetett szubjektív elgondolást vázol. Először is a szeretet ha valóban elég erős, akkor legyőzi a férfi poligám ösztönét... Sokkal erősebb a szeretet, mint a szexuális vágy, ha igazi szerelem illetve szeretet van, egyáltalán nem érdekli másik nő a férfiak jelentős részét... Ha mondjuk a feleség már nem vonzó annyira, mert szült meghízott, nem hozta formába magát, megöregedett stb... és a párja már észrevesz fiatal csinos nőket és megkíván, akkor is ha továbbra is szereti a feleségét, BÍRJA... megállja, és nem megy másfelé! Van ilyen is... Van olyan is amiről a cikk szól, hogy nem bírja (ez vagy gyenge vagy nem létező szeretet és vagy gyenge jellem jele) és félremegy... Van nyitott kapcsolat is valóban... talán némelyeknél működik is... de elég ritka... Mert a legtöbb nyitott kapcsolatban ott a frusztráció, ami idővel egyre duzzad... és a nyitott kapcsolatnál szeretet ide vagy oda többségében időzített bombaként robban idővel, hogy vagy egyik vagy másik, vagy mindkét fél nem bírja így tovább... hiszen elfojtott féltékenység, és frusztráció (mi van ha jobb nálam a harmadik gondolata, félelem attól hogy elszereti, elcsábítja és emiatt elhagyja stb)... Tehát abszolút nem jó általános megoldás a kapcsolat megnyitása... a legtöbb embernek rengeteg fájdalmat és álságos megjátszott képmutató kapcsolatot eredményez minimum, de méginkább mihamarabb a kapcsolat végét... Abszolút szubjektív kérdés, ha mindkét fél hazugság nélkül őszintén, önámítás nélkül, maga lelki megerőszakolása nélkül tiszta szívvel képes egy nyitott kapcsolatra, hosszú távra, és a meglevő szeretet sem szenved kárt (kérdés hogy akik nyitott kapcsolatra vágynak, valójában milyen minőségű szeretettel bírnak a másik iránt), akkor meg lehet persze lépni. De én jobbnak látom inkább ehelyett azt, hogy lássuk be, hogy bocs én márpedig nem bírom a monogámiát, én szenvedek attól, menthetetlen poligám vagyok, vadászgatni akarok és kéjelegni... és elbúcsúzni egymástól... szerintem ez sokkal tisztább képlet... Viszont nem lehet az emberekre illetve a férfiakra ilyen skatulyát húzni, hogy márpedig jellemző rájuk a poligámia... Azt gondolom, hogy egy férfi ha az igazit megtalálta, akkor nem poligám, akkor monogámmá válik inkább jellemzően, kevés kivétellel... hogy ez nincs így sokkal inkább arra utal, hogy igen kevesen találják meg az igazit (nyilván mindkét nem részéről)... ennyi... ;)

2017.08.17. 06:04:57

@Péter 2: "Más gyerekét nevelni és szeretni egyáltalán nem a legrosszabb dolog a világon."

Más gyerekét nevelni a legnagyobb balekség a világon.
Amúgy nem véletlen, hogy a gyermekbámtalmazás egyetlen dologgal mutat nagyon erős korrelációt: ha a gyereknek mostohaszülője van. Nem az alkoholista, nem a szegény, nem az iskolázatlan, nem a drogos, nem a büntetett előéletű vagy a munkanélküli szülő bántalmazza legnagyobb eséllyel a gyerekét, hanem az, aki nem a saját vérét neveli. Ez persze statisztika. Nyilván több alkesz apa veri meg a saját gyerekét, mint mostohaanya, de csak azért, mert az idegen gyereket nevelő szülők sokkal kevesebben vannak. Ha viszont a bántalmazás esélyét nézed, akkor az a mostohaszülő által nevelt gyerekeknél a legnagyobb. Ez a természet rendje. Az hím oroszlán, medve, csimpánz is először elpusztítja vagy elüldözi a nőstény más hímtől született kölykeit, hogy aztán bevemhesítse és a nőstény minden erőforrást az új alomra fordítson.

2017.08.17. 06:20:46

@Raimhol: "a szerelemért vállalja ezt a korlátozást"

Jól mondod, a szerelem miatt nem dug félre a férfi. Ha már nem szerelmes, akkor igen. A szerelmet a nők találták ki, hogy biztosítsák az őket eltartó férfi hűségét, az erőforrásai feletti kontrollt.
Amíg nem volt szerelem, hanem a házasság üzlet volt, addig a férfi azt csinált, amit akart, vehetett új partnert is magához. Ennek a kereszténységhez nem sok köze van, de kétségtelen, hogy a Nyugaton alakult ki a szerelem és a szexualitás monogám értelmezése.

bekerült 2017.08.17. 07:29:20

@kiskutyauto:

Veled értek egyet.

Talán arra is kellene figyelni, hogy egy kapcsolat nem csak a szexről szól !
Sőt nagy része nem erről szól !

A bizalom kialakítása, a szeretet, tisztelet, megbecsülés kiterjedése, stb. nem megy akárkivel és nagyon könnyű ezeket elveszíteni.

Persze, ha egy jó nőt lát az ember, akkor csettint egyet és szívesen megdugná, ha nem lenne kötött kapcsolatban.
Ezt a kötött kapcsolatot saját maga akarta és örült, hogy végre talált egy erre alkalmas személyt, aki szintén benne látja a megfelelő partnert.
Innentől azon kell munkálkodnia, hogy ez a kapcsolt tartalmas legyen és hozzanak ki belőle mindent, amit ki lehet hozni.

Igen, a szex téren is, pláne, ha működik is.

Ha nem működik egy kapcsolat, akkor azt be kell fejezni, pláne, ha nincs is szándék ennek a javítására bármilyen okból kifolyólag.

Elfogadni azt, hogy más személyt bevonva oldjuk meg a problémáinkat és párhuzamos kapcsolatot alakítsunk ki, az valójában bigámia.

Az jutott eszembe, hogy egy török basa, akinek a háremében vagy 100 nő várja, hogy megkefélje végre, ha lát egy jó nőt, akkor nem csettint egyet és nem dugná meg, ha úgy adódna ?

Dehogynem !

Talán ott kellene keresni a problémát, hogy a kapcsolatok miért hűlnek ki olyan hamar.
Az unalom, a közös célok elmaradása, a közös harc az élet kialakításáért, stb. mind, mind arról szól, hogy a kapcsolatot meg kell erősíteni, hogy sikerüljön minden.

Amikor már arról van szó, hogy hova és mibe dugjam és ez lesz a fő téma, akkor bizony már nincs egy kapcsolatban cél, amit együtt szeretnének megvalósítani.

Szabad szeretne lenni az egyik, vagy mind két fél.
Tegyék meg és dugjanak annyit, amennyit csak tudnak.
Akkor meg azon fognak siránkozni, hogy ezek a mai férfiak/nők . már nem alkalmasak egy komolyabb párkapcsolatra.

A téma felvetése álprobléma .
Ettől még örök kérdés marad és sokszor sokan tették már fel ezt a kérdést.

Meg is válaszolták, meg is fogják.

Végül is mindenben magunk döntünk és mi is isszuk meg ennek a levét
Csinálja mindenki úgy, ahogy akarja és törölgesse a szemeit utána.

szamaritánus 2017.08.17. 08:40:58

Helyesirasi tovabbkepzes: foJtogat. Nem folytogat, ezt jegyezd meg.

Muad\\\'Dib 2017.08.17. 09:05:04

Az alap, hogy mindenki maga döntse el, hogy milyen kapcsolatot szeretne, ha őszinte a másik félhez. Ellenben ez a nagypofájú észosztás amit itt nyomatsz valami félelmetes. Nagyjából egy szinten mozogsz azokkal az álszent vallási szövegeket szajkózókkal, akik meg akarják mondani ki mikor bűnös, csak te a másik oldalról osztod az észt...

Bright side of life 2017.08.17. 09:11:27

Szerintem Te nem liberális vagy, hanem libertinus. Nincs ezzel baj, csak a fogalmi tisztázás végett írtam...

Bright side of life 2017.08.17. 09:32:53

Tégy egy kísérleted és fordítsd meg a gondolatot... "tudom furának tűnik ez a világkép, de sokkal romantikusabbnak és szeretetteljesebbnek élem meg azt, hogy elképzelem fekszik mellettem egy" férfi, és mesélek neki arról, hogy tegnap de jó volt a szex egy másik férfival - egészen egzotikus ízű volt a spermája, amilyet még soha nem éreztem -, Te (kedves poszter) pedig örülsz neki, hogy lelkesen mesél és megcsókolod.

Gergő Aczél 2017.08.17. 11:51:19

@Raimhol:

Köszönöm a reakciódat. A számomra valamint a többi hozzászóló számára írt válaszaid után elolvastam az írásod, ami tényleg nagyon érdekes. Rövidsége ellenére mély gondolatok, és bizonyára komoly igazságok / részigazságok vannak benne, amelyekkel érdemes foglalkozni.

Én ugye egy reakciót írtam, ami alapján szimplán megkérdőjeleztem (nem cáfoltam) a férfi biológiai szerepét. Ezt a vonalat hagynám is, mivel sokkal érdekesebb dolgokat vetettél fel.

Én személy szerint a hagyományos, monogám kapcsolatokban hiszek. Badumm tsss. De ez részben a társadalmi konvenciók miatt van így, erről írtál is. Igazad van. Mondjuk én tényleg ebben hiszek.

Ott van a másik oldal, én kiégtem már az utolsó monogám kapcsolatomban. Felemésztett, pedig nem volt igazán hosszú. Kikészített, felőrölt.. zűrös kapcsolat volt. Értelmetlen lenne részleteznem, biztos sokan éltek már át hasonlót.

Összességében bár konzervatív értéknek tartom a monogám kapcsolatot, ami megteremti a társadalom alapegységét, a családot, bizonyos szinten egyet kell értenem a te felfogásoddal is. Én speciel belefáradtam abba, hogy egymáshoz ragaszkodó, egymást bebörtönző, birtokló szereteteten alapuló kapcsolatban kiszívják a véremet. Mondjuk ebből nálam az következik, hogy inkább egyedül vagyok, mert bármilyen csodás is tud lenni a másik nem társasága, gyengédsége és a szexualitás, egyszerűen minden sejtem és idegem irtózik a hisztitől, féltékenységtől, az érzelmi kiszolgáltatottságtól, sebezhetőségtől.

Csak ugye ezt lelkileg sebzett emberként érzem így.

De tiszteletben tartom ezen a téren mindenkinek a véleményét, magánügynek fogom fel, amivel nem ártanak senkinek.

Lesből Támadó Szárítókötél 2017.08.17. 12:01:56

1. Az egész posztot egy ordenáré képmutatásnak tartom, mert azon a közhelyes alapra épült, miszerint a férfiak azért dughassanak félre, mert az evolúció ezt kódolta beléjük. Ezzel csak egy a gond (ex has statisztika következik): a félredugó férfiak 100%-a nem azért akar félredugni, hogy a magját minél nagyobb számban hintse szét, azaz minél több utódja legyen (sőt, a rémálmaiban pont az jön elő, hogy egy kósza kufircból gyereke szülessen), hanem mert ráunt a partnerére, de azért szuper, hogy van, aki naponta mos rá, főz és takarít. Ilyenkor azért megkérdezném: tényleg mindent kipróbáltatok már a (kettes) szexben, hogy ennyire uncsi a dolog? Tényleg szeretitek még egymást, vonzódtok egymáshoz, vagy csak egy fedél alatt laktok és élvezitek az együttélés kölcsönös előnyeit?

Itt jegyezném meg, hogy a "poligám" szót is kiforgatva használta a poszter: olyan családot vagy életközösséget jelent, amelyben az egyik fél több partnerrel él együtt (1 férj - több feleség, vagy egy feleség - több férj; benne gyerekekkel). Nem pedig azt, amit a poszter szeretne látni, vagyis dugni kötöttségek nélkül.

2. Maradva a biológiánál hogyaszongya a férfi arra van programozva, hogy szétszórja a magjait minél nagyobb számban. Ha szimplán az állatvilágban lennénk, jó is lenne, mert mondjuk 100 közösülésből lenne 60 utód, amelyből 35 éri meg az ivarérett kort, a többi elpusztul. A gond ott van, hogy az emberiség ennél azért továbbfejlődött, részben az intelligenciája miatt: ma Magyarországon 1000 megszületett gyerekből 5 hal meg egyéves koráig, vagyis ha a poszter gyereket szeretne, akkor az nagy valószínűséggel tisztes kort élne meg, azaz semmi sem indokolja a maghintést. (Persze ha Sierra Leone-ben élne, ahol ugyanez a mutató már 182, akkor még elfogadható lenne, de nem ott él.)

3. Ha már biológia: a poszter kihagyta a képből az oxitocin nevű hormont, ami biológiai szinten alakítja ki a monogám kötődést azáltal, hogy az agy jutalmazási központját stimulálja. Amennyiben a párkapcsolatoddal minden rendben van, akkor kellően magas a szintje ahhoz, hogy az agyad számára a partnered érintése, de akárcsak fotója is nagy dózisú jutalmat jelentsen:

Lásd még: www.uni-bonn.de/Press-releases/oxytocin-leads-to-monogamy

Ha pedig evolócióskodunk, akkor van értelme a monogámiának: az utódok felnevelése nagyobb eséllyel lesz sikeres egy párkapcsolatban, azaz a génjeink átöröklődése biztosan megtörténik.

4. A poszter a párkapcsolat kérdését kettébontja érzelmi és szexuális monogámiára, és azt mondja, hogy míg az előbbire szüksége van a férfinak, addig az utóbbi létezését biológiai késztetéssel tagadja, vagy legalábbis erodálja. Csak ott a gond, hogy arról nem beszél egy szót sem, hogy akkor a férfinak miért is van szüksége arra a bizonyos érzelmi monogámiára, ha őt az utódnemzés motiválja? Illetve milyen jogon tart igényt az érzelmi monogámiára, ha a szexuális alól a biológiára mutogatva akar kibújni?

5. Amúgy ha már különbségek: egy szóval sem látom azt sehol sem, hogy természetesen akkor a nők is menjenek csak, ha úgy tartja a puncijuk kedve. És az ő esete úgy nézne ki, hogy szombat reggel épp reggelit csinálsz, belibben a barátnőd fülig érő szájjal és ad egy hatalmas puszit (azzal a szájával, amivel a tegnapi partnerét leszopta az utolsó cseppig), majd lelkendezve meséli, hogy a partnerének milyen isteni farka volt, és mekkorákat élvezett a hajnalig tartó szexben. Hát nem romantikus és szeretetteli boldognak látni a társadat?

(Amgy abba azért belegondoltál már, hogy pont a két nem közti különbségek miatt miért csak nedves vágyálom a fantáziád, hogy a meztelenül fekvő párodnak épp taglalod, milyen jót szexeltél, ő meg mosolyogva megcsókol? Mert számára ez azt jelenti, hogy épp a biztonságot veszélyeztető versenytárs pozitívumait taglalod számára.)

Lesből Támadó Szárítókötél 2017.08.17. 12:05:59

És akkor jöjjenek a legszemkiverősebb idézetek:

"Az igazság , hogy ez a kapcsolati típus azért alakult ki, mert a 20. században, és ez előtt is az ember igyekezett a társadalomban betöltött szerepe alapján választani párt, akivel biztonságban leélheti az életét, a lehető legkisebb kockázati tényezővel."

Megsúgom, ez mind a mai napig így van, csak épp a kockázatba bele kell érteni akár az egzisztenciálisakat, akár az a magány jelentette szociális jellegűeket. Az előbbire egy nagyszerű példa: beszélgess nőkkel, hogy a lelkük mélyén életük mely részétől féltek nagyon? Megsúgom: a terhesség és a gyerek születése utáni 1-2 évtől. Ez ugyanis az az időszak, amelyben anyagilag teljesen függő viszonyban vannak az apától.
A kérdés csak az, hogy a kapcsolatot mennyire a félelmek tartanak egyben, és mennyiben a szerelmen, szexualitáson, kölcsönösségen, közös világnézeten alapuló harmónia?

"A mai monogám kapcsolatokra nagyon is igaz, hogy a férfiak döntő többsége nem meri elmondani, hogy szexelne más nővel, mert fél, hogy kikerülne a szeretet köréből ha őszintén elmondja vágyait."

Ez egy hazugság / önigazolás / érzelmi manipuláció (nem kívánt törlendő). A férfi azt nem meri kimondani, hogy leült a kapcsolatuk, mert a ténymegállapítás indukálná az ésakkorhogyantovább kérdést is, szembenézésekkel, döntésekkel: van igényük, fantáziájuk feldobni a feleknek, azaz életet lehelni belé? Vagy inkább kilépnének belőle? De az meg egy alapvetően kényelmes helyzet feladását jelentené.

"A legtöbb kapcsolat kalitkába zár mint egy madarat, ahol enni inni kap a jószág, de nem szabad kirepülnie, mert mindenki retteg a félelemtől, hogy mi lesz, ha nem tér vissza! Én viszont úgy gondolom, nyissuk ki azt a kalitkát, és engedjük el a kismadarat, és akkor mindig vissza fog térni hozzánk, sőtt még a tenyerünkből akar majd enni!"

Egy normális kapcsolatban nemhogy a kalitka ajta van nyitva, hanem kalitka sincs, ugyanis két fél saját döntése az, hogy a közös életet választják. Ez pedig feltételezi azt, hogy a felek ismerik egymást, tudják, milyen kapcsolatot keresnek, és hajlandóak alkalmazkodni a másikhoz a közös élet során. A kalitka-érzés annak a legbiztosabb jele, hogy kezdenek elszaródni a dolgok, mert a rugalmasság eltűnt egyik vagy másik félből, és az útjaik kezdenek elválni egymástól. Erre nem az a megoldás, hogy akkor néha félrejárunk dugni levezetni a feszültséget, hanem vagy megpróbáljuk megjavítani, vagy ha nem akarunk vesződni vele, akkor kilépünk belőle.

"A társadalmi elvárások, és az általános gondolkodás miatt, a férfiak kénytelenek manapság hazudni, és elhallgatni ilyen vágyakat. Ha igazán szereted a másikat, azzal együtt szereted, hogy lefeküdne mással is, és elfogadod az nélkül, hogy elnyomnád a vágyait."

Röviden: "ha igazán szeretsz, akkor hagyod, hogy félredugjak". Nem mondom, ügyes, valószínűleg jópár nőnél bejönne ez a körmönfönt érzelmi manipuláció.
Először is ismét adott a kérdés, hogy miért csak a férfiakat kell elengedni, a nőkről miért nem szólsz egy szót sem? Nekik nem lehetnek félrelépős vágyaik?
Mellékesen az őszinteségről és a hazugságról: vajon a félrelépést ilyesfajta módon támogató férfiak - ismerve önmaguk biológia által determinált félrelépési kényszerét - mekkora része közli előre a jövendő barátnőjével, hogy olyan kapcsolatra számítson, hogy néha bizony más nőt is megkíván és szexelni fog rajta kívül másokkal is? (Merthogy illik a dolgokat tisztázni előre, nem pedig menetközben felrúgni a szabályokat - ebben az esetben ugyanis szimpla önigazolásról van szó.) Külön kitérve rá, hogy természetesen ez rá is igaz, ha megkíván valakit, akkor ő is szexelhet másokkal. Illetve vajon alkalmi szexpartnereivel mennyire őszintén fogja közölni, hogy ő bizony párkapcsolatban van, esze ágában sincs otthagyni a barátnőjét, mert igazából őt szereti, ez csak amolyan futó kufirc lesz, ne is várjon többet. Tippeljek?...

Lesből Támadó Szárítókötél 2017.08.17. 12:06:39

"de én elvi alapon úgy gondolom, ha nem vágynék senki másra, csak a partneremre szexuálisan, akkor is szeretném fent tartani a jogot arra, hogy ha esetleg meggondolnám magam, bárkivel szexelhessek."

Bármikor csinálhatod, csak legyél férfi és nézz szembe a következményeivel, picsogás helyett. Ha ez nem fér bele a nődnek, akkor add meg neki a szabadságot és engedd el, ne kényszerítsd bele a poligám nézeteid ketrecébe - mert lehet, hogy neki az lesz a ketrec, hogy a világnézetében ellentétes módon kellene együttélnie veled.

"Egy őszinte kapcsolatban, szabadon, szeretetteljesen sokkal mélyebb kapcsolatot lehet kialakítani, mint egy hazug, korlátok közé szorító, inkább birtokló, mint valóban szerető kapcsolatban!"

Ez a te nagy ordenáré fekete-fehér hazugságod, miszerint egy monogám kapcsolat csak főszabályt erősítő kivételként lehet őszinte, szabad, szeretetteljes, és sokkal inkább "hazug, korlátok közé szorító, inkább birtokló, mint valóban szerető". Ha neked ilyen kapcsolataid voltak, akkor el kéne gondolkodni, hol rontottad el őket.

"De fél év, vagy 1 év után mindenki vágyik egy kis változatosságra, és ez nem bűn."

Ha a mellbőségén, meg a feneke kerekségén kívül más szempont is volt a választásodban, akkor s 6. hónapban még bőven fülig szerelmesnek kellene lenned a barátnődbe, és veszettül kívánni szexuálisan. De ha te mindössze már 6 hónap után mással szexelnél, akkor te nagy valószínűséggel szexpartnert keresel és eszerint is választasz, nem pedig mint aki párkapcsolatot keres. 6 hónap után az keres másutt szexet, akiben kezd elmúlni az újdonság izgalma, és nem is nagyon akar tenni azért, hogy a kapcsolatuk izgalmas maradjon, csak élvezni akarja, amíg lehet.

Nánási Péter 2018.06.24. 18:54:48

Hát bizony ez így működik. A nők mindig attól félnek, hogy ha egyszer a férfi mással is volt, akkor csökkenni fog a feléjük fordított figyelem mértéke, míg végül teljesen el nem hanyagolódnak.
Plussz ami egyértelmű, az az hogy az emberek több mint kb 90%-a olyan nővel jön össze tartós kapcsolatra, akik nem 100%-osan felelnek meg a férfinak.

Na mármost ha ezek a férfiak folyamatosan találkozgatnak, randizgatnak más nőkkel, lehet találnak egy olyat, akit még a meglévőnél is jobban szeretnek. Így a régi nő dobódik és hoppon marad.

A nők túlnyomó része manapság úgy választ férfit, hogy mekkora túlélési és jó életre való lehetőségei vannak. Tehát legyen sok pénze. Azt is tudják, hogy a férfi pénze nem elég túl sok nőnek. A NŐK UTÁLNAK OSZTOZKODNI MÁSOKKAL!!! Amíg ez így marad, addig a Poligám rendszer nem fog működni társadalmi szinten mindkét oldalon.

Nánási Péter 2018.06.24. 21:49:47

De egyébként, ha egy férfi dúsgazdag és egészséges, akkor annyi nője lehet még idős korában is, hogy nem győzi őket. A nőknek jól esik, mert anyagilag támogatva vannak, és van egy férfi aki nem panaszkodik, hanem vígan éli az életét és ezt meg is osztja az alkalmi partnereivel akár több alkalommal is. A nők szeretnek az ilyenek társaságában lenni. Pl hajós túrák a tengeren, hatalmas villákban való bulizás stb.
Az ilyen férfinak miért lenne szüksége pl gyerekre vagy feleségre? Mit ér vele, milyen pozitívummal jár és milyen negatívummal. Az önmagában miért okozna örömet valakinek, akinek tejhatalma van, hogy van gyereke és felesége? Mi örömöt okoz egy férfinak a gyerek? SEMMIT!!! Még a nőknek is csak hormonálisan, de milyen szarul nevelik manapság, ezt ne csináld azt csináld, gonodlkozz úgy, mint a többiek stb. Hozzá nem értők...

A gyerek és a feleség házat és kötöttséget igényel, nameg felesleges felelősséget. Felelősséget vállal a férfi de cserébe nem kap semmit!!!! A felelősség vállalás hasznos, ha ellenértéke is van. TEHÁT VAN HASZNA!!! Szó mi szó a csórók házasodnak nameg az agymosottak. Van pár gazdag ember aki házas, akinek az image miatt szüksége van házasságra, illetve vallási neveltetésből származóan házasodott, vagy érdekből házasodott.

De akinek nincs pénze férfi létére, az nem tehet mást, 30 után nem kell egy átlag fizetésű, státuszú férfi egyetlen egy szép és értelmes nőnek sem. Ahogy egy 30 utáni nő már nem olyan fiatal és nem igazán kellendő a férfiaknak.

Ezért a csóringer férfi fogja és kerít egy nőt, hogy legalább 1 punci legyen amit tömködhet.
De ennek a puncinak a gazdája nem akar csak úgy vele lenni, tehát az ára az, hogy csinálja fel, legyen gyerek, akár több is és vegye el feleségül. Ezzel magához láncolva a férfit biztos ami biztos alapon.

A csattanó!!!! Na most figyeljetek.

A gyerek és úgy a családvállalás összességében szükséges, hogy az emberiség ne halljon ki. De aki megteszi az bizony mártír lesz és az életének idejét, és minőségét áldozza azokért, akik nem vállaltak gyereket. A munkával ugyanez a helyzet. Szükséges! De aki végzi annak vége! :D

Gondolom kitaláltátok, hogy nem tartozom az utóbbi csoportba. :D nem dolgozok rabszolgaként lófaxbérért. :D

Lehet morogni! BUT IM OP! :D
süti beállítások módosítása