Manapság a felgyorsult társadalmunkban egyre kevesebbet olvasnak az emberek könyv formájában, a hétköznapi értelembe vett könyvolvasást felváltotta az E-book, és így az írás formája is megváltozott.

Korábban ha valaki egy könyvet szeretett volna írni, akkor nem volt más dolga, mint leülni alkotni, és ha a könyv elkészült, már csak találni kellett egy kiadót aki segít értékesíteni a munkánkat, de persze ez nem volt olcsó mulatság. Manapság a hétköznapi értelembe vett írást az internet elterjedése gyökeresen megváltoztatta, és papír és toll helyett a mai írók a billentyűzetüket használják általában.

Húsz évvel ezelőtt, ha valaki kiadott egy könyvet, akkor nagy valószínűséggel azt valaki el is olvasta, és a tehetség így gyakran utat tört magának, azonban most teljesen más a helyzet... Jelenleg a könyvek tartalma helyett a marketing vette át a döntő szerepet abban, hogy kit fognak olvasni, és koránt sem a tartalom lesz a mérvadó.

A hátrányok ellenére persze előnyöket is megfigyelhetünk, mivel jelenleg bárki írhat könyvet, ha rendelkezik egy laptoppal, vagy legalább egy okostelefonnal, és ezután már csak a képzelet szabhat határt, hogy mi sül ki belőle.

Az online könyvek száma viszont drasztikus mértékben nőtt, mert drasztikusan megjelent az önjelölt írók száma, és így a minőség is inflálódni kezdett. Korábban ha kiakartál adni egy könyvet, az komoly ellenőrzéseken ment át, és volt nyomatéka, de jelenleg bármit kitehetsz, és ha jó a marketinged elfogják olvasni.

A probléma, hogy így a valóban értékes műveket talán észre sem vesszük, és a valóban jó írók a motivációjukat elveszítve leteszik a tollat és a papírt, vagyis akarom mondani a laptopot.

Ha valaki mégis írni szeretne, rengeteg lehetőség van, hogy kipróbálhassa magát. Ilyen oldal például a wattpad, Ahol sok hobby író próbál manapság érvényesülni.

Az apró megtekintésű novellákon kívül komolyabb több százezres magyar nézettségű írók is vannak, akik körül van aki még a 18 éves kort sem töltötte be.

Könyvajánló:

A Varjúisten

„Az emberek évezredek óta keresik a választ arra a kérdésre, hogy létezik-e jó és rossz. Megvan győződve róla mindenki, hogy ezek a fogalmak léteznek, és jól elkülöníthetőek egymástól. Egyszerű eldönteni, hogy mi a helyes és a helytelen ugye? Aki olyan dolgot tesz önzetlenül, ami mások számára kedves, segítő szándékú, arról azt feltételezzük, hogy jónak mondható, aki pedig önző és másoknak árt, az lenne a gonosz elviekben... Minden fekete és fehér ugye? Korábban azt gondoltam, hogy a jó mibenléte abban rejlik, hogy a cselekedeteink csak annyira befolyásolnak valakit, amit még ő is engedne. Tévedtem...” 

  https://www.wattpad.com/819674155-a-varj%C3%BAisten-bevezet%C5%91

Fontos mondandóm támadt, mert azt érzem, hogy minden kiégett körülöttem, vagy talán csak én égtem ki. Pedig sosem voltam olyan ember, aki egy karót nyelt szürke egér lett volna, aki nem érti a viccet, vagy aki velejéig rosszindulatú lett volna korábban

Fiatal koromban néztem hitvány show-műsorokat, videókat az interneten, ahol emberek nagyokat esnek, és megakartam felelni mindennek és mindenkinek a környezetemben, amit persze sosem vallottam volna be. Intelligens srácnak gondoltam magam, mégsem vettem észre, hogy a valóság fölötti felszínt kapargatom csak csupán. Talán a világról miután többet megtudunk, mint amennyit tudni szerettünk volna, az egy súlyos teherként ránk akaszkodik, és már nem leszünk ugyan azok akik korábban voltunk.

Én elgondolkodtam mindenen amin csak tudtam, mindenen ami körülvett engemet. Úgy érzem a dolgok velejéig látok már, és meg kell osztanom az érzéseimet, annak ellenére, hogy amit írok nem rólam szól. Azt gondolom, hogy az ember valójában egy primitív bábú, amit a körülötte lévő erők tetszés szerint dobálnak, mert az emberek gyengék, ostobák, felszínesek. Az ember olyan szinten primitív, hogy mindent amit gondol azt a saját nézőpontjából vezet le, és az egészet átitatja a szánalmas, és persze sekély érzelmeivel, amit erőszakos egoizmusával érvényre is akar juttatni. Az emberre különösen jellemző a hatalmas ego, az énközpontú gondolkodás, és ez a valódi mai világot uraló erő.

A suta embernek identitása sincsen, csak annyit érez, hogy sikeres akar lenni, tetszeni akar a környezetének, és persze beakar illeszkedni mindenhová, ennek érdekében képes meghasonulni, tehát elvei sincsenek. A teremtésben ott kezdődik a probléma, hogy az ember lelkének gyökere az önzőség, és minden ebből ered még pszichológiailag is. Az ember azért empatikus, mert az őskorban szüksége volt a társaira a túléléshez, és minden társas kommunikációnk alapja az a fajta meghasonulás, amivel kiharcolhatjuk ezt a túlélhető helyzetet. Valójában a gyökere még a társas kapcsolatainknak is az önzés.

Én azt érzem, hogy van egy igazság, vagy akár több is, de az igazságérzet kiveszett a világból. Szenny zenét hallgatunk, szenny szöveggel, és ez rendben van… Nincs saját stílusunk, csak valahonnan másolt, és ez rendben van… Mániákusan mutogatni akarjuk magunkat mindenkinek, amit a középszerűségünkből fakadóan nem kaphatunk meg jogosan, ezért kiszipolyozzuk erőszakkal: üres és semmit állító pózokkal, fényképekkel, szivárványfertő hamis idézetekkel. Ezt a figyelmet meg is kapjuk persze, és ebben a kölcsönös romlásban tápláljuk egymást. Lassan úgy érzem, hogy már minden kiégett körülöttem…

Itt volt a Paradicsom, egy gyönyörű erdő, amiből már csak kopár homoksivatag maradt, és élettelen zombik öntudatlanul járkálnak ezen a szent helyen. Minden halott, és a halottak nem is tudják magukról, hogy azok, mégis magukkal rántják az élőket. Mivel Te is egy halott vagy, valószínűleg nem fogod érteni a mondandóm tartalmát, és az egód mindjárt harcba száll ellenem, pedig mint mondtam ez a pár sor nem rólam szól, hanem mindenről...

https://www.facebook.com/KovacsDanielBlog/

A Budapesti tömegközlekedés a legtöbb ember számára frusztráló, hiszen napi szinten tapasztalunk olyan dolgokat, amik ellen legszívesebben felszólalnánk, ám legtöbbször ezt mégsem tesszük meg! Mi, most megtörjük ezt a szótlan hagyományt, és elmondjuk mik a problémák Budapesten a tömegközlekedéssel.

A világ értelmezésére, és létrejöttére számtalan elképzelés született már, és van pár olyan felvetés is, ami azt eredményezi, hogy  végül mi magunk sem fogjuk tudni megmondani mi is a valóság, és hol kezdődik a képzelet. Nekem egy ritka elképzelésem született a világ értelmezésével kapcsolatban, de talán ha elolvastad elgondolkodtat

A harmonikus káosz.

Kezdetben a világ amikor létrejött, kettévált a mindenné is a semmivé, a létezővé és a nem létezővé; az anyaggá, és a nem anyaggá. A nem anyag szellemmé és lélekké alakult, mégis egyet alkotnak, hiszen egymásból születtek. Egymás eredői ezek a szférák. A semmi mint létező az emberi elme számára felfoghatatlan, mivel az ember anyagi jellegű lény, ezért számára értelmezhetetlen a semmi ami mégis valami, hiszen ez egy ellentmondás, ami racionális értelmezéssel hibásnak tekinthető, mert ez szembe megy a racionális gondolkodással.

A semmi ami mégis valami, és a valami mégis kéz a kézben járnak, és egymásból következnek, és természetesen hatást gyakorolnak egymásra. Hogyan is érthetnénk meg a szellemet, ha fizikai lények vagyunk? Mint korábban mondtam a semmi és a valami kéz a kézben járnak, és egymásból következnek, ezért mint egy matematikai képletet egyikből a másikat "kiszámolhatjuk", persze ezt nem tudjuk számológéppel megtenni, hiszen az szintén egy anyagi világra vonatkozó vonatkoztatási eszközzel történne.

Ennél a pontnál jön képbe az apriori tudás, amikor az anyagi tapasztalásaink, egy mögöttes szellemi, és lelki tudást hordoznak magukban, és a belsőnkből felszínre bukkan a fizikai valóságunk mögött megbújó igazság. Az igazság az amit mindenki keres, az a valami amire a kérdést mindig is kerestük a szívünk mélyén. A semmi megértése azért különösen fontos, mert az anyag csak egy pici komponense a teljes komplexumnak ami megalkotja a világunkat, ezért pusztán az anyagra vonatkozott igazságaink nem terjednek ki a nem anyagi dolgokra. Anyag, lélek, szellem... Három szféra, ami egymásból következik, mégis egyenrangúak egymással.

Sok szent könyv mesél ezekről a komponensekről olyan formában, hogy azt az emberek be tudják fogadni, ezért minden korban eljöttek azok a próféták, akik megalkották a tudás egy olyan formáját, amiben az igazságot közelebb hozhatták. Olyan formában írták meg ezt a tudást, ami közérthető, de az egyszerű ember ezt a tudást nem lett volna képes megérteni, ezért mesék vagy történetek formájában adták át a szentenciát. A szent könyveket ezért tévesen szóról szóra kezdték el értelmezni, nem pedig a sorok mögött rejlő tudást fogadták be, persze ez így van rendjén, mivel a spirituális felvilágosodás egy nagyon hosszú folyamat. Mivel ez egy hosszú folyamat, ezért évezredeket átívelő módon újabb és újabb, szent könyveket kellett, és kell írni, hogy az aktuális társadalom visszatérjen a spirituális ösvényre, amiről mindig letér a szent könyvek rossz értelmezése által.

A szent könyvek újra és újra korról korra megszületnek próféták által, mindig éppen akkor, amikor szükség van arra, hogy megreformálják az ismereteket. Buddhizmus, Iszlamizmus, Kereszténység... Mindegyik ugyan arról az ősi tudásról ír, mégis vak szemek olvasnak. Valójában ezek a könyvek egyetlen egy nagy könyv részelemei, és idővel újabb próféták és újabb könyvek születnek majd, ennek ellenére valószínűleg az igazság kevesek számára fog megnyílni. Vannak akik vakok maradnak, és vannak páran akik idővel felébrednek.

Mindent körbevesznek a hamis szekták, a véleménybuborékok, a posztmodernitás, ezért az igazság egyre inkább hígulni kezd. Nem szeretem az isten szót használni, mivel az egyből gátja az igazság befogadásának, főleg a mai racionális közegben, ahol az ész ural főként. Úgy gondolom, hogy egyetlen egy igazság létezik, viszont ez szavakkal nem mondható el, mert a szavak és az anyag nem terjed ki addig, maximum körülírhatja azt. A szent könyvek ezt a tudást szerették volna átadni, azt a tudást, hogy az igazság nem megfogalmazható. Kezdetben egyetlen egy dolog volt, ami osztódni kezdett, és osztódik a végtelenségig, és ez az egy.

Az egyetlen. Az igazság. A tökéletes komplexum. Nevezheted Istennek, vagy akárminek,
de a minden megértéséhez ez a gondolat elengedhetetlen, mégis ha ez a gondolat megjelenik, csírájában elfojtja a világ. Valószínűleg most is ez fog történni, hiszen Nietzsche eljövetelével már megöltük az Istent, és talán már a szellemet is. Idővel talán mindent megölünk, vagy eljöhet a tökéletes harmónia, ami a végső cél? Igen a végső cél a tökéletes harmónia kialakítása ebben a komplexumban, mégis önellentmondásosan, a tökéletes káoszban rejlik a harmónia.

Egy olyan tökéletes káosz alkot harmóniát, ahol mindennek helye van, és oka, mégis káosznak tűnik. Isten - Sátán, ezek is csak szimbólumok a káosz megértetéséhez, hiszen Sátán a káoszt szimbolizálja, Isten pedig a harmóniát, mégis a kettő egy és ugyan az. A harmonikus káosz...

https://www.facebook.com/KovacsDanielBlog/