Kovács Dániel

Blog

Materializmus és spiritualizmus?

2017. augusztus 11. 06:08 - Raimhol

b4a.jpg

 Az ember amióta kialakult az öntudata kíváncsi az őt körülvevő világra, és azóta is kutatja, hogy az élet miért jött létre, egyáltalán mi is lehet a célja. Kezdetben egyfajta felsőbbrendű hatalom létében hittünk, megszülettek az első szent könyvek és kialakultak a főbb vallási irányok is. Főleg a 20. században a tudomány robbanásszerűen fejlődni kezdett, és a vallásokon túlmutatóan egyre több szerepet kapott az anyagban való hit, és sorra születtek a tézisek, antitézisek, majd az ezt követő "konklúziók" a hipotézisek.

Egyre erősebben kezdtünk el hinni a fizikailag megfogható valóságban, mivel ez tudományosan alátámasztható, és a racionális gondolkodás alapja, és így megszületett materializmus. A materialista ember mindenre kézzel fogható magyarázatot keres, olyan módon, hogy az tudományos formában alátámasztható legyen. Sokan a mai napig hisznek egyfajta spiritualitásban, ahol aurában, lélekben, szellemben, másik szférákban hisznek, amikre a materialista embernek az válasza: "nincs rá bizonyítékod, és ha bizonyítékok nélkül hiszel, akkor buta vagy". A logikus gondolkodás alapján az anyaghívőnek igaza is van, mivel valaki hisz valamiben amire nincs bizonyíték, és akár a tudomány jelenlegi hipotéziseivel szembe is megy, ezzel ellentéten tudomány esetében mindenre van bizonyíték, amelyek persze finomodnak vagy megdőlnek idővel.
A legnagyobb kérdés, hogy a spiritualitásban való hit, és a tudomány között vajon fog-e valaha is kialakulni valamiféle konklúzió? Mindenki szeretné a szíve mélyén, ha létezne túlvilág, vagy legyen az életnek valamilyen örökké tartó végleges kiteljesedése akár egy másik síkon. Sokan gondolják úgy, hogy a spiritualizmus idővel találkozni fog a tudománnyal, viszont nekem pont az-az érzésem, hogy van ez a két ellentétes pólus, amit szeretnénk középre erőszakolni, mert az emberi elme olyan szinten bonyolult és komplex egységet alkot, hogy számára elfogadhatatlan az, hogy az élet véges. A szörnyű végleges elpusztulás pedig egy kollektív félelmet okoz mindenkiben, és úgy gondolom a vallások alapja legtöbb alkalommal azért született meg, hogy önmagunknak hazudjunk a valóságról, méghozzá arról, hogy a halál után nincs semmi (legalábbis spirituális értelemben).
Természetesen a vallások ennél sokkal többről szólnak, és ez egy súlyos egyszerűsítés, de be kell látni, hogy az ember örömmel hazudik saját magának, főleg arról amitől fél. Régen úgy gondoltam mindenre van tudományos magyarázat, amire nincs, az nem létezik, vagy még nem lett bebizonyítva, ha pedig ezen kívül bármiben hiszek, az lényegtelen, mivel úgysincs alátámasztva. Tudományos értelemben amiben hiszek is részben, nincsen lélek, sem szellem, sem aura, sem túlvilág, maximum filozófiai értelemben. A másik felem, amit nevezhetnék "szívemnek" is, az pedig hisz abban, hogy van egy felsőbb igazság, egyfajta magasabb rend, létezik másik sík, aura, esetleg szellemek... Én pedig kis emberként gépelek, és gépelek... Igazi identitásválság.
Mindenki keresi a választ, sokan azt hiszik megtalálták már, és megvannak győződve róla, hogy igazuk van. Végső soron viszont úgy gondolom az a legmegfelelőbb gondolkodás, ha nem mondunk ki végső választ, mivel semmit sem tudhatunk biztosra, ezért a materialista sem okosabb mint a spiritualista, mert igen ő is hívő, méghozzá az anyag megszállottja. Meg kell találni a spirituális és a materializmus közötti egyensúlyt, és egyiket sem szabad szélsőségesen eltolni, mert a végső igazság megvan valahol. Jelenleg épp erős kognitív disszonanciában szenvedek a kérdéskörrel kapcsolatban, és kérdezhetnétek azt, hogy nekem mi az elméletem a világmindenség megfejtésére, de büszkén kijelenthetem: fogalmam sincs.
Szólj hozzá!

Párkapcsolatok és a megcsalás.

2017. augusztus 10. 04:50 - Raimhol

s-e48714dee47abd6b872f46d38811ed1c76f8a991.jpg

 

Mindenkinek idővel eljön az életében az a pillanat, amikor párkapcsolatba lép, és a legtöbben túl is vagyunk már pár kisebb-nagyobb csalódáson. Korábban a 19.-20. században egy párkapcsolat ha kialakult, legtöbbször a felek életük végéig együtt maradtak, azonban ebben a mai felgyorsult világban ez az idő lecsökkent átlagosan 2-3 évre. Régebben a házasság intézménye volt az, amely a családok számára megteremtette az anyagi biztonságot, és a genetikai biztonságot is.

A genetikai biztonság biztosította, hogy az utód valóban annak a férfinak az ivadéka, aki a frigyben van, ezért a házasságnak egyfajta kölcsönös konszenzus is volt a szerepe, hogy a nő biztonságban tudhassa a férfit maga mellett, hiszen egy nő életében az-az egyik legnagyobb félelem gyereknevelés szempontjából, ha az apa kilép a kapcsolatból, és így egyedül kell nevelnie tovább a gyermekét férfi nélkül. A férfiak legnagyobb félelme pedig az, hogy a születendő gyermek, az akit felnevelt nem is az ő gyermeke, tehát így nem megy végbe az önreprodukció, ami ugye biológiai szempontból az emberi élet célja.

A 21. században viszont már rengeteg óvszer, és biztonsági eszköz van, amely segítségével megállapítható az apa kiléte, megelőzhetően a betegségek, sőtt még a gyermek neme is megállapítható. Ennek ellenére a mai napig hiszünk a házasság intézményében, legalábbis alkalmazzuk, pedig köztudott, hogy a társadalom döntő többsége poligám szexualitású, ami azt takarja, hogy egy személy több másik személy felé is érez szexuális vonzalmat, nem csak a partnere felé. A romantikus filmek, a patetikus idézetek, és a korábbi századok birtokláson, és érdekeken alapuló korlátozásai elérték hogy a mai ember szorongjon folyamatosan egy kapcsolatban, és úgy érezze kalitkába van zárva, és menekülnie kell.

Manapság ezeknek az eszközöknek a segítségével nincsenek meg a korábbi veszélyek, de a köztudatban ez még nem alakult ki, hiszen a szocializálódás folyamata közben belénk ivódtak a korábbi század szokásai, és elvei, miszerint az a helyes, ha senki mást nem kívánunk meg egy kapcsolatban, csak is kizárólag a partnerünket, és ha ez nem így lenne titkolózunk, görcsölünk, és rossz embernek érezzük magunkat.

Eljött a szexuális forradalom ideje, és úgy érzem ideje kilépni ebből a közgondolkodásból, és ideje átrugdosni az embert a valódi 21. századba, de attól tartok ez akár a 22. századra is kitolódhat. Egy párkapcsolat három szférából áll: testi, lelki, és szellemi szférából. Leggyakrabban egy párkapcsolatban a felek szinte mindig csak is kizárólag testileg féltékenyek másokra, és ha a partner megkíván valaki mást, az maga a pokol, és akár szakításhoz is vezethet. Érdekes módon a lelki, és szellemi szférára a felek nem szoktak féltékenyek lenni, pedig ezek jelentősebb szférák, mivel itt érzelmek és gondolatok áramolnak emberek között. Mégis csak a fizikai szex más emberrel az, amit szakítással szoktak jutalmazni, még akkor is, ha valaki csak bevallja, hogy vannak ilyen vágyai.

Bátran kimerem jelenteni, hogy úgy gondolom a mai párkapcsolatok több mint 95 százaléka olyan kapcsolat, ahol a két fél közül legalább az egyik gondol szexuálisan másra is, és monogámnak hazudja magát, hiszen tudja azt, ha őszinte lenne, és elmondaná, hogy lefeküdne más személlyel is, akkor az már egyenlő lenne a kapcsolat lerombolásával. Van egy társadalomban nagyon elterjedt buta közhely, miszerint ha lefeküdne egy személy mással is, akkor nem is szereti igazán a másikat, viszont ez egyáltalán nincs így. A nők és a férfiak eltérnek egymástól biológiailag, és társadalmilag is más szerepet töltenek be általában. A nők többsége valóban, ha mindent megkap egy kapcsolatban, testileg, lelkileg, és szellemileg, akkor nem vágynak más férfi után, de még nők teljes részére sem igaz ez az állítás.

Férfiaknak viszont legalább 80 százaléka ha egy gyönyörű nővel van együtt, és szerelmes, akkor is lefeküdne mással, és ennek egyszerű oka van, a férfi biológiai szerepe, hogy minél több alkalommal reprodukálhassa magát, és "elhintse magvait". A nők döntő többsége viszont nem fogadja el, hogy ez a három szféra a férfiaknál szétválasztható, és ha mással is lefeküdne egy párkapcsolatban a másik, akkor attól még az érzelmei nem irányulnak más felé. Ezért úgy gondolom, hogy egy nyitott párkapcsolat, ahol a felek kölcsönösen őszinték, nem kell hazudniuk egymásnak, elfogadják egymást, és szeretetre alapul a kapcsolat nem pedig birtoklásra, sokkal megfelelőbb. Egy monogám kapcsolat legtöbb alkalommal egymás nem tudatos birtoklásán alapul, amit szeretetnek csúfolnak, pedig a féltékenység, és a tiltás, és az ha a másikat tiltjuk attól, hogy azt tegye amit élvez, főleg ha őszinte, az nagyon távol áll a valódi szeretettől, amelyet egy nyitott, de őszinte és bensőséges kapcsolat biztosítani tud.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása