Mindenkinek idővel eljön az életében az a pillanat, amikor párkapcsolatba lép, és a legtöbben túl is vagyunk már pár kisebb-nagyobb csalódáson. Korábban a 19.-20. században egy párkapcsolat ha kialakult, legtöbbször a felek életük végéig együtt maradtak, azonban ebben a mai felgyorsult világban ez az idő lecsökkent átlagosan 2-3 évre. Régebben a házasság intézménye volt az, amely a családok számára megteremtette az anyagi biztonságot, és a genetikai biztonságot is.
A genetikai biztonság biztosította, hogy az utód valóban annak a férfinak az ivadéka, aki a frigyben van, ezért a házasságnak egyfajta kölcsönös konszenzus is volt a szerepe, hogy a nő biztonságban tudhassa a férfit maga mellett, hiszen egy nő életében az-az egyik legnagyobb félelem gyereknevelés szempontjából, ha az apa kilép a kapcsolatból, és így egyedül kell nevelnie tovább a gyermekét férfi nélkül. A férfiak legnagyobb félelme pedig az, hogy a születendő gyermek, az akit felnevelt nem is az ő gyermeke, tehát így nem megy végbe az önreprodukció, ami ugye biológiai szempontból az emberi élet célja.
A 21. században viszont már rengeteg óvszer, és biztonsági eszköz van, amely segítségével megállapítható az apa kiléte, megelőzhetően a betegségek, sőtt még a gyermek neme is megállapítható. Ennek ellenére a mai napig hiszünk a házasság intézményében, legalábbis alkalmazzuk, pedig köztudott, hogy a társadalom döntő többsége poligám szexualitású, ami azt takarja, hogy egy személy több másik személy felé is érez szexuális vonzalmat, nem csak a partnere felé. A romantikus filmek, a patetikus idézetek, és a korábbi századok birtokláson, és érdekeken alapuló korlátozásai elérték hogy a mai ember szorongjon folyamatosan egy kapcsolatban, és úgy érezze kalitkába van zárva, és menekülnie kell.
Manapság ezeknek az eszközöknek a segítségével nincsenek meg a korábbi veszélyek, de a köztudatban ez még nem alakult ki, hiszen a szocializálódás folyamata közben belénk ivódtak a korábbi század szokásai, és elvei, miszerint az a helyes, ha senki mást nem kívánunk meg egy kapcsolatban, csak is kizárólag a partnerünket, és ha ez nem így lenne titkolózunk, görcsölünk, és rossz embernek érezzük magunkat.
Eljött a szexuális forradalom ideje, és úgy érzem ideje kilépni ebből a közgondolkodásból, és ideje átrugdosni az embert a valódi 21. századba, de attól tartok ez akár a 22. századra is kitolódhat. Egy párkapcsolat három szférából áll: testi, lelki, és szellemi szférából. Leggyakrabban egy párkapcsolatban a felek szinte mindig csak is kizárólag testileg féltékenyek másokra, és ha a partner megkíván valaki mást, az maga a pokol, és akár szakításhoz is vezethet. Érdekes módon a lelki, és szellemi szférára a felek nem szoktak féltékenyek lenni, pedig ezek jelentősebb szférák, mivel itt érzelmek és gondolatok áramolnak emberek között. Mégis csak a fizikai szex más emberrel az, amit szakítással szoktak jutalmazni, még akkor is, ha valaki csak bevallja, hogy vannak ilyen vágyai.
Bátran kimerem jelenteni, hogy úgy gondolom a mai párkapcsolatok több mint 95 százaléka olyan kapcsolat, ahol a két fél közül legalább az egyik gondol szexuálisan másra is, és monogámnak hazudja magát, hiszen tudja azt, ha őszinte lenne, és elmondaná, hogy lefeküdne más személlyel is, akkor az már egyenlő lenne a kapcsolat lerombolásával. Van egy társadalomban nagyon elterjedt buta közhely, miszerint ha lefeküdne egy személy mással is, akkor nem is szereti igazán a másikat, viszont ez egyáltalán nincs így. A nők és a férfiak eltérnek egymástól biológiailag, és társadalmilag is más szerepet töltenek be általában. A nők többsége valóban, ha mindent megkap egy kapcsolatban, testileg, lelkileg, és szellemileg, akkor nem vágynak más férfi után, de még nők teljes részére sem igaz ez az állítás.
Férfiaknak viszont legalább 80 százaléka ha egy gyönyörű nővel van együtt, és szerelmes, akkor is lefeküdne mással, és ennek egyszerű oka van, a férfi biológiai szerepe, hogy minél több alkalommal reprodukálhassa magát, és "elhintse magvait". A nők döntő többsége viszont nem fogadja el, hogy ez a három szféra a férfiaknál szétválasztható, és ha mással is lefeküdne egy párkapcsolatban a másik, akkor attól még az érzelmei nem irányulnak más felé. Ezért úgy gondolom, hogy egy nyitott párkapcsolat, ahol a felek kölcsönösen őszinték, nem kell hazudniuk egymásnak, elfogadják egymást, és szeretetre alapul a kapcsolat nem pedig birtoklásra, sokkal megfelelőbb. Egy monogám kapcsolat legtöbb alkalommal egymás nem tudatos birtoklásán alapul, amit szeretetnek csúfolnak, pedig a féltékenység, és a tiltás, és az ha a másikat tiltjuk attól, hogy azt tegye amit élvez, főleg ha őszinte, az nagyon távol áll a valódi szeretettől, amelyet egy nyitott, de őszinte és bensőséges kapcsolat biztosítani tud.
