Az ember amióta kialakult az öntudata kíváncsi az őt körülvevő világra, és azóta is kutatja, hogy az élet miért jött létre, egyáltalán mi is lehet a célja. Kezdetben egyfajta felsőbbrendű hatalom létében hittünk, megszülettek az első szent könyvek és kialakultak a főbb vallási irányok is. Főleg a 20. században a tudomány robbanásszerűen fejlődni kezdett, és a vallásokon túlmutatóan egyre több szerepet kapott az anyagban való hit, és sorra születtek a tézisek, antitézisek, majd az ezt követő "konklúziók" a hipotézisek.
Egyre erősebben kezdtünk el hinni a fizikailag megfogható valóságban, mivel ez tudományosan alátámasztható, és a racionális gondolkodás alapja, és így megszületett materializmus. A materialista ember mindenre kézzel fogható magyarázatot keres, olyan módon, hogy az tudományos formában alátámasztható legyen. Sokan a mai napig hisznek egyfajta spiritualitásban, ahol aurában, lélekben, szellemben, másik szférákban hisznek, amikre a materialista embernek az válasza: "nincs rá bizonyítékod, és ha bizonyítékok nélkül hiszel, akkor buta vagy". A logikus gondolkodás alapján az anyaghívőnek igaza is van, mivel valaki hisz valamiben amire nincs bizonyíték, és akár a tudomány jelenlegi hipotéziseivel szembe is megy, ezzel ellentéten tudomány esetében mindenre van bizonyíték, amelyek persze finomodnak vagy megdőlnek idővel.
A legnagyobb kérdés, hogy a spiritualitásban való hit, és a tudomány között vajon fog-e valaha is kialakulni valamiféle konklúzió? Mindenki szeretné a szíve mélyén, ha létezne túlvilág, vagy legyen az életnek valamilyen örökké tartó végleges kiteljesedése akár egy másik síkon. Sokan gondolják úgy, hogy a spiritualizmus idővel találkozni fog a tudománnyal, viszont nekem pont az-az érzésem, hogy van ez a két ellentétes pólus, amit szeretnénk középre erőszakolni, mert az emberi elme olyan szinten bonyolult és komplex egységet alkot, hogy számára elfogadhatatlan az, hogy az élet véges. A szörnyű végleges elpusztulás pedig egy kollektív félelmet okoz mindenkiben, és úgy gondolom a vallások alapja legtöbb alkalommal azért született meg, hogy önmagunknak hazudjunk a valóságról, méghozzá arról, hogy a halál után nincs semmi (legalábbis spirituális értelemben).
Természetesen a vallások ennél sokkal többről szólnak, és ez egy súlyos egyszerűsítés, de be kell látni, hogy az ember örömmel hazudik saját magának, főleg arról amitől fél. Régen úgy gondoltam mindenre van tudományos magyarázat, amire nincs, az nem létezik, vagy még nem lett bebizonyítva, ha pedig ezen kívül bármiben hiszek, az lényegtelen, mivel úgysincs alátámasztva. Tudományos értelemben amiben hiszek is részben, nincsen lélek, sem szellem, sem aura, sem túlvilág, maximum filozófiai értelemben. A másik felem, amit nevezhetnék "szívemnek" is, az pedig hisz abban, hogy van egy felsőbb igazság, egyfajta magasabb rend, létezik másik sík, aura, esetleg szellemek... Én pedig kis emberként gépelek, és gépelek... Igazi identitásválság.
Mindenki keresi a választ, sokan azt hiszik megtalálták már, és megvannak győződve róla, hogy igazuk van. Végső soron viszont úgy gondolom az a legmegfelelőbb gondolkodás, ha nem mondunk ki végső választ, mivel semmit sem tudhatunk biztosra, ezért a materialista sem okosabb mint a spiritualista, mert igen ő is hívő, méghozzá az anyag megszállottja. Meg kell találni a spirituális és a materializmus közötti egyensúlyt, és egyiket sem szabad szélsőségesen eltolni, mert a végső igazság megvan valahol. Jelenleg épp erős kognitív disszonanciában szenvedek a kérdéskörrel kapcsolatban, és kérdezhetnétek azt, hogy nekem mi az elméletem a világmindenség megfejtésére, de büszkén kijelenthetem: fogalmam sincs.
