Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Kovács Dániel

Blog

A sarkon akarok állni!

2017. augusztus 17. 05:59 - Raimhol

prostitutes.jpg

 

A prostitúcióval kapcsolatos problémát nem a prostituálás tevékenysége, hanem a rájuk épülő bűnözők okozzák, más néven stricik, akik ezeken a lányokon élősködnek. Ez a kellően jogi tisztaságtalanságból ered, mivel jogi értelemben a prostitúció tilos, pedig nagy kereslet van rá, ezért a bűnözők és bűnözői hálózatok gyakran erre épülnek, ha kell akkor pedig erőszakkal belekényszerítenek lányokat a prostitúcióba,

 

Ha törvényes lenne ez a tevékenység, nem kellene a striciknek kiszolgáltatniuk magukat a lányoknak! Ez volt szesztilalom esetén is, ez teremtette meg a szervezett bűnözésnek az elterjedését, ahol még az alkoholfogyasztás mértéke is drasztikusan nőtt a tiltás miatt. A törvényes működtetés, jogtiszta helyzetet teremtene, amelyben a prostituáltak mint egyéni vállalkozók, a saját egzisztenciális érdekeik mentén elfogadhatják az államnak a szerepét, és a bevételeikből az államnak adóznak a stricijük helyett, ami még mindig jobb, mint ha egy bűnözőnek, aki veri, megfélemlíti, és élősködik rajta.

 

Ha legalizálva lenne, a jog érvényesülne,viszont ha nem törvényes, akkor az erőszak érvényesül, a puszta nyers erő, ahol kiszolgáltatják a nőket és bármit megtehetnek velük. Úgy gondolom, hogy az erőszakot kell szankcionálni, nem pedig magát a prostitúciót! A probléma forrása a prostituáltakra épülő strici hálózat, amely ellen tiltással nem lehet fel lépni! Úgy gondolják sokan, hogy a prostitúció erkölcstelen tevékenység, de ettől még nem gondolom úgy, hogy tiltani kellene!

 

A prostitúció komoly veszélyekkel járhat, mivel nem tudni, hogy az örömlány milyen férfival fog találkozni a zárt szobában, de úgy gondolom, hogy aki ezt a tevékenységet választja, az annak a tudatában választja ezt a "munkát" hogy veszéllyel járhat! De az erőszak felszámolására több módszer is lenne főleg ha legalizálnánk a prostitúciót, mivel ha mondjuk a szoba kamerázott lenne ahol az aktus folyik,, akkor a szolgáltatást igénylő személy kétszer is meggondolná, hogy erőszakoskodik-e! Persze ez csak pár ötlet volt, nyilván legalizálás esetén ennél megfelelőbb módszerek is lennének az erőszak visszaszorítására, amelyet ki lehetne dolgozni.

 

Fontos feltennünk a kérdést, hogy az állam felnőttnek vagy gyereknek tekinti-e a társadalmat! Ha felnőttnek, akkor joga van rendelkeznie egy nőnek vagy férfinak a saját teste felett, még akkor is, ha ez esetleg erkölcstelennek van bélyegezve! Úgy gondolom nincs jogunk megmondani, hogy egy nő mit tegyen a saját testével, vagy arról, hogy ő milyen munkát legyen hajlandó elvállalni a jobb megélhetés reményében. Úgy gondolom, hogy elvi alapon legalizálni kellene a prostitúciót

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://raimhol.blog.hu/api/trackback/id/tr7512756702

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sakkosfx 2017.08.18. 09:11:04

Teljesen jog tiszta helyzet nem létezik sehol a világon! Ha nincs kiskapu csinálnak! Vagy csak a kormányoknak tetszőt tartják be maradéktalanul! És egy jó ideig még nem is lesz! Másrészt annyi törvény van, hogy nem tudjuk számon tartani! Gondoljunk csak bele, Polgári, bűntető, munkajogi ezeket napra készen ismerni lehetetlen! A jogtárat meg nem engedi használni a hatalom, még netten sem a polgároknak! Csakis a jogászoknak elérhető a tövénytár, az átlag polgárnak kussolnia kell! De fordulhat ügyvédhez! Jól ki van ez találva, hogy ne ismerjük a jogainkat, mert ha igen netán még élnénk is vele!

Raimhol 2017.08.18. 10:13:16

@sakkosfx: Sajnos teljes mértékben igazat kell, hogy adjak...

pizo 2017.08.18. 17:44:43

@sakkosfx: Van elérhető jogtár:

net.jogtar.hu/

Nézegessed.

Üdv. Zoli

Károlyfi Zsófia 2017.12.22. 21:37:38

Ausztriában ezt megoldották. Nálunk nem.
süti beállítások módosítása