Mi jellemző a férfira?

A férfi egy rendkívül erőszakos lény, mivel a tesztoszteronfelhalmozódás arányában növekszik benne az agresszió, amelyet állandó jelleggel levezet a társadalom másik felén a nőkön. Ők az erősebbik nem, amelyet ki is használnak, ezért amikor kedvük tartja gyakran kiosztanak pár pofont főleg nők számára, azért hogy megmutassák, szerintük hol az asszony helye. A férfiakra ez a permanens erőszak nem ok nélkül jellemző, hanem azért, mert köztudott, hogy nincsenek érzelmeik. A férfi egy okos lény, és szereti a kreatív tevékenységeket, ezért barkácsol, focit néz, szereti a sört. Úgy érzik ezek az erőszakos ösztönlények, hogy a gyengébbik nemet dominálniuk kell, ezért igyekeznek a napi szintű nőverésen kívül parancsokat is kiosztani, amely utasítja a érzelmes nemet arra, hogy mit kell tenniük!

A férfi tényleg csak dugni akar?

Természetesen igen! A férfi abban különbözik a nőtől, hogy nem érez semmit, ezért csak az ösztöneire hagyatkozik, mint egy erdei vaddisznó. Ha feláll neki, akkor közösül, ha éhes akkor  eszik, ha agresszív akkor megveri a szegény nőket. Mivel a férfi gondolkodik, és virágot is csak azért visz a randira, hogy áldozatát rávehesse a közösülésre, ezért kijelenthetjük, a férfi manipulatív, és rendkívül gonosz.

Vannak rendes férfiak is, akik nem erőszakosak?

Nincsenek olyan férfiak, amelyek rendesek! Mint előbb említettem a férfiaknak nincsenek érzelmeik, és minden egyes kis mozzanat, amely tőlük kedvesnek tűnik, csak egy eszköz arra, hogy céljaikat elérhessék, amely legtöbb alkalommal a szex. Ez minden férfira igaz, még a kedvesnek tűnő férfiakra is. Kezdetben amelyik nem tűnik agresszívnak, az a legveszélyesebb! Mivel úgy tesz mintha nő lenne, tehát érzelmeket színlel, ezért nem tudja addig levezetni a feszültséget, ami pedig gyűlik benne! Gonosz tekintetével idővel a nőre néz, és megveri! Ne bízz semmilyen férfiban!

Mi a megoldás?

A férfiuralmat nem lehet legyőzni semmilyen módon, csak akkor ha női uralom lesz! Harcolni kell a női többletjogokért, még akkor is, ha antidemokratikus! Női kvótákat kell kiszabni, amely antiliberális! Feminista csoportokat kell létrehozni, amely sztereotip módon skatulyába helyezi az férfiakat, ahol egy ösztönlénynek titulálja őket, akik csak dugni, verekedni, és sörözni akarnak a televízió előtt ahol persze csak focit néznek!

Mi az a píszí?

A píszí, hosszabb formájában politikai korrektségként ismert, amely az a káros vívmány, aminek az a célja, hogy lehetőleg senkit se bántsunk meg. Ez a finom fogalmazás művészete, ahol a valóságot nem vagyunk hajlandóak kimondani, hanem azért, hogy soha senki ne sérüljön lelkileg, ennek érdekében finomkodunk, és sarkítunk.

Miért probléma,  hogy nem bántunk meg senkit?

Nem az a probléma, hogy nem akarunk senkit sem megbántani, hanem az, hogy nem vagyunk hajlandóak kimondani az igazságot, hanem árnyaltan fogalmazunk azért, hogy ez soha senkinek ne essen rosszul. Az a hatalmas probléma ezzel, hogy a politikai korrektség tabusít. Ha eltabusítunk témákat, szavakat, nem fogunk tudni kommunikálni egymással azokkal a problémákról, amelyekhez szükségesek lennének ezek a kifejezések.

Hogyan működik ez a gyakorlatban?

Legtöbb alkalommal úgy alakul ki egy-egy kifejezéssel kapcsolatban a píszízés, hogy van egy társadalomban általánosan használt szó, amely egyelőre még semmilyen negatív társítással nem bír, majd valakinek, vagy az embereknek egy csoportjának ez a szóhasználat sértő. Sértő számára, mert nagyon sokszor nem képesek elfogadni az emberek saját magukat, ezért ha például valaki kerekesszékbe kerül, akkor nem képes elfogadni azt, hogy őt kerekesszékesnek nevezhessük. Lelkileg fáj neki az, ha így hívjuk őt, pedig ez a valóság. Arra vágyik, hogy ne nevezzük őt így, ezért sértődöttségében ki akar új szót találni a kerekesszékes szó helyett. Az az igazság, hogy így kezdődik a szavak eltabusítása. Valaki, vagy egy komplett társadalmi csoport nem képes elfogadni egy rá nagy általánosságban, vagy teljesen igaz tulajdonságot, és kikérik sértődöttségükben ezt maguknak. Folyamatosan ez zajlik... Elkezdünk egy szót használni, majd 10-15 évenként mindig kicseréljük olyan szavakra, amelyek nem sértőek. Lefolytjuk a traumákat a kollektív társadalmi tudattalanba, majd érleljük ezeket a mélyben, idővel pedig feltör, és elkezd folyni a vér.

Mi a megoldás?

Az a legmegfelelőbb megoldás, hogy a társadalmat felemeljük olyan magas szintre, hogy képesek legyenek megbirkózni, és megküzdeni olyan traumákkal, amelyekkel most nem szívesen. Meg kell tanítanunk, hogy a kerekesszékes, a cigány, a zsidó, a meleg, és minden létező csoport amely létezik, ne lefojtsa a problémákat, és megmásítsa a kifejezéseket azzal, hogy x évente fokozatosan, de kicseréli azokat, hanem megbirkózik velük, és túllép. Nem szabad tabusítani, az csak traumatizálja a kollektív tudattalant, és szörnyen káros!

Az életnek a célja filozófiai, vallási, és tudományos szemszögből is megközelíthető! Tudományos szemszögből az élet eleve úgy alakult ki, hogy véletlenek sorozata által létrejöttek élőlények, amelyek alkalmazkodtak, hogy így a pusztulásuk végpontját kitolhassák, természetesen a végső biológiai cél halhalhatatlanság elérése lenne. Filozófiai szempontból úgy gondolom ahány ember annyi ideológia.

Az ember igyekszik mindenre magyarázatot találni, ha valami véletlenek sorozata, azt is igyekszik egy önigazoló ideológiára építeni, mivel az ember nem képes elfogadni azt, hogy nem képes mindent kontroll alatt tartani. Vallási szempontból, ami egy ideológiának is tekinthető, eltérő, de ezt nagyon már magyaráznom sem kell. Isten kifürkészhetetlen tesztjén túl kell jutni, ha sikerül akkor vár a túlvilági boldogság, ha nem sikerül, akkor a pokol és a bűnhődés. Ez minden létező vallásban így van szinte.

Személy szerint úgy gondolom, a földi élet, akármilyen szemszögből is vizsgáljuk értelmetlen. Tudományos szempontból, csak akkor látom értelmét az életnek, ha képes vagyok elérni a halhatatlanságot, mivel ha meghalok, felesleges volt felépítenem a személyiségemet, fejlesztenem magam, erősödnöm, okosodnom, mivel a vége úgyis a pusztulás. Tehát csak akkor van értelme, ha örökké valóságban élek, tehát örökké fejleszthetem magam, és a végső cél a tökéletesség elérése.

Filozófiai értelemben teljesen eltérő személyenként a világértelmezése, de sokak szerint a boldog élet az értelme, viszont én ennek nem látom értelmét, ha a halállal úgyis bevégzi az ember. Vallási szempontból az lehet az értelme az életnek, hogy ez a teszt, amin át kell jutni sikeresen. Eleve eléggé relatív fogalmak, hogy mitől számítunk valamit élőnek, mi az a határ amitől kezdve már nem számít annak. Ha van lelke attól élő valami? Akkor a pszichopata ember nem élő... Ha biológiai tényezőkhöz kötjük, akkor a két napos megtermékenyült petesejt élő már? Vagy ha az még nem élő, de akkor hány naposan számítson élőnek? Eléggé bonyolult és kacifántos kérdés ez, és mire az ember válaszol, a kérdések csak sokasodnak...

A kultúrsznob az a proli, aki rendelkezik legalább egy diplomával amivel burkoltan mindig a tudomásodra juttatja, hogy Ő entellektüel, és erre kimondottan büszke! A világot két tengelyre osztja fel a fejében, értelmiségi, és buta emberekre, amiből az utóbbit mélységesen le is nézi. Ő az a fajta ember, aki sosem néz televíziót, de ha nézne akkor is csak a HBO-t. Fölényeskedően viselkedik, ha nem olvastál egy olyan könyvet, amely szerinte alapmű, és megvetően tekint rád.

Csak és kizárólag talpas pohárból issza a bort, ami persze csak is jó minőségű nedű lehet, kivétel az amikor whiskyt fogyaszt. Ez a két ital a kedvence, ahol nem hörpinti le egyből az itókát, hanem a talpas poharat lötykölve borkóstol, whisky kikérése közben pedig azzal a felkiáltással zúdul a csaposhoz, hogy: "tisztán jéggel!". Inget hord, és aki nem így tesz, azzal nem ül le szívesen egy asztalhoz, hanem kizárja a diskurzusból. Egójától duzzadva mindent kritizál, de közcélúság helyett az öncélúság, és az exhibicionalizmus vezérli. Szereti minden mondatát idegen szavakkal teletűzdelni, hogy így még okosabbnak tűnjön.

Tipikusan az álértelmiségi személyiségjegyei az előbb felsoroltak, ahol olyan emberről van szó, aki hibátlannak, és nagyon magas kultúrával rendelkezőként szeretné saját magát bemutatni, de nincs meg a gondolkodáshoz való képessége. Olyan is előfordul, hogy valaki valóban tájékozott, és még a gondolkodáshoz való képessége is megvan, de mégis állandóan öntelt, és gunyoros azokkal, akik "nem ütik meg a szintjét". Ez a gondolkodásmód az éretlenségből, és abból az alkalmatlanságból származik, hogy az emberi hibákat elfogadjuk. A valódi értelmiségi, nem ezektől a végjegyektől lesz értelmiségi, hanem az érettségtől, és a gondolkodáshoz való képességről, ezek mellett megfelelő önkritikától, és attól, hogy elfogadja:

Ő is csak egy ember.

Biztosan előfordult már veled is az, hogy úgy érzeted te egy nagyon magasan kvalifikált nyelvtanzseni vagy, és ha valaki vét egy kisebb nyelvtani hibát, vagy egy szót nem ír tökéletesen, akkor billentyűzeted azonnal hangos koppanásokat él át, és megfogalmazza a mondatokat, amelyek a hibát elkövető személyt vissza kívánják ültetni az általános iskola padjaiba, ahol Te leszel a tanár! Te leszel az, aki megmondja, hogy melyik könyvet kellett volna alaposan elolvasni, mi 2. osztályos tananyag! Micsoda dolog az, hogy nem tudja leírni helyesen a szót egy magyar? Borzasztóan idegesítő, hogy véletlenül valaki gyorsan megír valamit, és hibázik! Felháborító! Nem értem miért nem tanulta meg a 2. osztályos nyelvtankönyvet, ahol le van írva a következő:

"Szó végén az ó mindig hosszú, kivéve a no és nono."

Te magasan képzett ember vagy, szinte már félisten, hiszen sosem hibázol! Úgy gondolom mindenkinek akinek stresszes az élete annak nyelvtanfasisztának kellene lennie, mivel a felgyülemlett agressziót így levezethetjük azokon az embereken akik megérdemlik, hiszen nincsenek tisztában 2. osztályos nyelvtan alapismeretekkel! Megérdemlik! Fontos, hogy sok nyelvtanfasiszta legyen Magyarországon, hiszen meg kell mutatni ennek a buta népnek, hogy nem szabad ezt a szép nyelvet eltorzítani egy-egy hibával, még akkor is, ha ezen kívül semmi fogalmunk az adott témával kapcsolatban, és semmi releváns véleményünk nincs!

Nagyon fontos a nyelvtanfasizmusság, mivel így ha komoly vitába keverednénk, és az ellenfelünk esetleg jobb érvekkel rendelkezik, valószínűleg a vitából vesztes félként kerülnénk ki, kivéve akkor ha nyelvtanfasiszták vagyunk! Legyél Te is nyelvtanfasisza!