Azzal a céllal kezdtem el blogolni pár hónappal ezelőtt, hogy olyan társadalmi témákról fejtsek ki véleményt, amelyről nem esik szó az emberek között, mert vagy tabusítva van a vita tárgya, vagy egyszerűen az emberek nem ütik meg azt az intellektuális szintet, hogy befogadják az információt. Hittem benne, hogy a primitíven gondolkodó ember is, ha megfelelő mennyiségű ingert kap, és belefolyik a diskurzusba, akkor ez által talán magasabb szintre emelhető, és hosszú távon talán egy komplett társadalom is elkezd majd gondolkodni, és a világot tágabb formában tudja szemlélni.

Úgy gondoltam, az ember formálható, és a gondolkodás alacsony színvonala a szocializációból fakad elsődlegesen, amelyet meglehet változtatni az által, ha átadunk magvas gondolatokat, olyan jelleggel, amelyet az egyszerűbb ember is megérthet. A magasabb szintű kultúra önfejlesztés útján, és a világ mély ismerete által érhető el, de a társadalmunk döntő többsége a halála pillanatáig nem jut el az alapvető önkritika alkotás szintjére sem. A legtöbb ember arra sem képes, hogy a személyes benyomásaitól elvonatkoztatva formáljon kritikát, fejtsen ki véleményt, amely ha eltér a vitapartnere álláspontjától, akkor ne személyes támadásnak vegye.

A kultúra hiszem, hogy leáramolhat a társadalom alacsonyabb intellektusú rétegeihez is, ha azt nekik megfelelő formában juttatjuk el, és talán pár év alatt értelmes emberekké formálódhatnak. Az a probléma, hogy az átlag ember úgy szocializálódik, hogy igénye sincs az önfejlesztésre, vagy ha igen akkor is szűk témakörökben gondolkodik és legtöbbször nem is kíváncsi a világra. Az emberek közül arányait tekintve kevesen gondolkodnak el komolyabb társadalmi kérdéseken. A legtöbben csak birkaként követik a csordát, és el sem gondolkodnak azon, hogy jó irányba vezet-e az út.

Az egyetemet végzett emberek többsége is egyetlen dologhoz ért, a szakmájához, és meg van áldva pár képességgel, például azzal, hogy logikusan képes gondolkodni. A logikus gondolkodásból viszont még nem következik egyenesen arányosan a kultúra, és az intellektus. Az egyetemet végzettek hasonló arányban beszűkültek gondolkodás terén, mint a sima átlag emberek, akik nem végezték el a magasabb szintű iskolát, azzal a különbséggel, hogy a diplomás emberek sokszor kultúrsznobok. Minden embernek vannak gondolatai, különböző magasságokban.

Az egyszerű ember nem látja a komplexebb összefüggéseket, és állatias szinten, az ösztönei irányítják leggyakrabban. A társadalom kialakította a megfelelő viselkedési formákat, a megfelelő alap gondolkodásmódot, amelyhez a közember integrálódik, és ebben a véleménybuborékban mozog a gondolkodása. Úgy gondolom, hogy ebből a véleménybuborékból ki kell törni, mert egyszerűen meg kell tanítani az embereket gondolkodni, de kérdés, hogy valóban lehetséges-e beszűkült embereket gondolkodó lénnyé varázsolni, vagy ez csak szélmalom harc?

Szerintem a korosodással, tehát az évek előrehaladtával egyre nehezebb valakit gondolkodásra bírni. 15-16 éves fiatalok még talán formálhatóak, de 35-40 éves emberek, akik sosem gondolkodtak intelligensen, Ők talán már nem. Az is lehet, hogy hiába bombázzuk olyan információkkal az embereket, amelyek gondolkodást válthatnak ki belőlük, mivel talán biológiailag úgy vannak kódolva, hogy megvannak szabva a határaik. Ha a "gondolkodónak született" ember úgyis saját magától rá fog térni arra az ösvényre, amely fejleszti őt, és ami által jobban megismerheti a világot, akkor felesleges megpróbálni az átlagos embert magasabb szintre emelni.

A világot jobbá kell tenni, amelynek a kvintesszenciája a tudás, és a gondolkodás, amelyből megszületik a kultúra, de ha ez a képesség át sem adható, akkor felesleges harcot vívok! Úgy gondolom, hogy a harcot ennek ellenére nem szabad feladnom! Ha egyetlen ember is egy kicsivel átfogóbban kezd el gondolkodni az által, hogy olvassa az általam írt bejegyzéseket, akkor már megérte a munka. Fontos leszögeznem, hogy amit csinálok, az nem öncélú magamutogatás, mivel ha ez lenne a célom, választhatnék olyan formát, amely már jól megszokott!

Leönthetném magam jeges vízzel, vagy vlogolhatnék az unalmas hétköznapi életről, de ez semmi érdemlegeset nem tenne hozzá a világhoz, és nem lenne semmi közhaszna! A világon rengeteg tabu van, amelyet le kell dönteni, és beszélünk kell róla! Rengeteg fontos téma van, amelyről nem esik szó, ami hatalmas probléma, hiszen a világunk az információcsere által fejlődik magasabb szintre, amihez elengedhetetlen kellék a vita! Szeretném, ha idővel egy jobb világba vezethetném a társadalmunkat, de ha ez nem is jön össze, legalább megpróbálom! Én is csak egy ember vagyok, aki gondolkodik, semmi több, viszont hiszek az igazságosságban, a szabadságban, a humanizmusban és a szeretetben, amelyért harcolni fogok, és remélem lesznek páran, akik velem tartanak!

Szinte minden ember életében eljött már az a pillanat, amikor úgy érezte, hogy szíve szerint jól behúzna valakinek, vagy ennél szaftosabb formában élné ki a felgyülemlett agressziót a másikon. Úgy gondolom, hogy a fizikai erőszak az az elnyomó állatias eszköz, amivel érvényesíteni tudjuk az akaratunkat, ha a másik fél dominál bennünket intellektuálisan, vagy bármilyen más formában amit nem bírunk kezelni. A primitív ember utolsó, és talán egyetlen eszköze az ökle, amelyet szívesen alkalmaz bárhol, és bármikor, és ha megunja, hogy alul marad egy esetleges vitában akkor ez egy biztos pont az életében. Leüt, és meg van oldva a vita, és büszkén elsétál, hogy ő itt a domináns harcikan, aki egy az egybe bárhol bármikor...

Több közmondás is elterjedt amelyet ki kell vesézni bővebben, hogy miért hibás.

1. "Aki megüt egy nőt, az nem férfi!"

Épp mélységes szexizmusnak lehettünk a szemtanúi, ahol nem az erőszak ellen lépünk fel, és nem az mellett érvelünk, hogy ne alkalmazz erőszakot, hanem az mellett, hogy ne üss meg nőket! Természetesen abszolút nem férfias egy nőt megütni, de azt is gondolom, hogy alapvetően verekedni sem férfias. Azt pedig szintén gondolom, hogy ha egy nő verekszik, és felpofoz, az szintén nem nőies, és ugyan olyan primitív cselekvés, mint ha a férfi üti meg a nőt. Az intelligens ember ha kap egy pofont, és van megfelelő önkontrollja, és nem veszélyezteti a szituáció a testi épségét komolyabban, akkor nem fog visszaütni, de én még meg is értem, ha valakit megütnek, és ez miatt elveszti az önkontrollját, és visszaadja.

2. "Nem ütünk meg gyengébbet!"

Megint arról van szó, hogy nem az erőszak ellen harcolunk, hanem azért, hogy az erősebb ne bántsa a gyengébbet! Ezen a logika mentén a gyengébb nyugodtan verheti az erősebbet? Tehát akkor egy nő a kapcsolatban nyugodtan terrorizálhatja a férjét, hiszen ő a gyengébb? Úgy gondolom eleve nincs két egyforma erős ember, és vicces szituáció lenne, ha két kiedzett férfi állna egymással szemben, és azon gondolkodnának, hogy na melyikük kicsit az erősebb, mert ha az egyik úgy gondolja, hogy saját maga az, akkor nem szabad ütnie.

Tehát sosem szabad erőszakot alkalmazni?


Úgy gondolom, hogy fizikai erőszakot csak akkor szabad alkalmazni, ha testi épségünket muszáj megvédenünk, vagy valamelyik szerettünk testi épségét, és már nem marad más eszköz, hogy megoldjuk a szituációt, mert mondjuk megtámadtak bennünket. Az a meggyőződésem, hogy a fizikai erőszak a legalacsonyabb szintű érdekérvényesítési forma, amelyet intelligens ember soha nem alkalmaz másokon, csak ha nincs más út a túléléshez, tehát nem gyengébbeket, nőket, gyerekeket, időseket nem ütünk meg, hanem senkit!

Magyarországon úgy érzem az emberek el vannak keseredve, amelyben jelentősen közre játszik az, hogy a jelenlegi kormányunk minden egyes lépése olyan irányt mutat, amivel a hatalmát erősítheti. Az embereket hazánkban birkanyájnak tekintik, amelyet véresszájú farkasként az erdőbe lehet csalni, majd levadászni! A hatalom élősködik rajtunk, és talán a legkiszolgáltatottabbak az idősek, mivel hozzájuk nem jutnak el azok az információk, amivel felismerhetik a hazugságokat, a veszélyt. Csak az kerül a kezükbe, kizárólag olyan újság, amelyet szinte a kezükbe adunk. Ezt ki is használják gátlástalanul... Ennek ellenére tudjuk, hogy a Fidesz szavazóbázis jelentős részét az idős emberek teszik ki, amit szinte hihetetlen volt felfognom, mivel még a csapból is az folyik, hogy országunkban valami nincs rendben, ez mégsem jut el elég fülhöz. Szerettem volna jobban belelátni abba, hogy pontosan hogyan is érzi magát egy átlagos idősebb korú ember, és megkértem valakit, hogy szedje össze a gondolatait, majd fejtse ki nekem! Megkért arra is, hogy a nevét ne tüntessem fel, ami szintén bizonyítja, hogy az emberek életében a félelem mindig jelen van.

Egy leszázalékolt hölgy személyes beszámolója:

"A nyugdíjas éveknek a nyugalomról a biztonságról kellene szólnia. Legyen az „rendes” nyugdíjas vagy leszázalékolt. Megdolgoztam ezért, önhibámon kívül lebetegedtem, és nem tudok a társadalom hasznos tagja lenni. Egy olyan ország részese vagyok, ahol nem vagyok fontos... Ezzel szemben többet aggódok, mint bármikor az életem során. A magyar állam lemondott rólam. Már akkor nem voltam fontos, amikor lebetegedtem.   Az orvosi bizottság előtt, eleve csalónak feltételeznek, hogy mindenféle fondorlattal akarok kicsikarni állam bácsitól jövedelmet. Még 60 évesen is visszarángattak, hátha valami csoda folytán 10 év után csak úgy, hopp meggyógyultam. Legnagyobb sajnálatukra nem. Mindezt kb.10 perc alatt állapították meg, úgy, hogy a fele betegséget bele se vették. Pedig jobb lenne dolgozni, felöltözni, emberek között lenni, többet keresni, hogy ne csak a rezsi kifizetésére jusson, mert semmire sem marad pénzem. Rám van égetve a bélyeg: VÉTKES, mert már nem tudok dolgozni. Mindent elvettek, pénzt, utazási kedvezményt, emberi méltóságot. Csak vegetálok.  Sokat kellene orvoshoz járni, de vagy már meguntam az órákig tartó várakozást, vagy nem kapok megfelelő ellátást. Egy ismerős nővér azt mondta, 60 felett már nem kell gyógyítani, csak életben tartani. Így is érzem. A szociális ellátások, mint pl lakásfenntartási támogatás, úgy vannak kikalkulálva, hogy véletlenül se „járjon”. A párom is leszázalékolt, de ő rehabilitálható. Példafilmeket, riportokat vetítenek, hogy rokkantan, milyen nagy dolgokat visznek véghez emberek, de szinte biztos vagyok benne, hogy ők nem az átlagok. Rettegek és rémülettel tölt el, hogy egyedül maradok, és a szánalmas pénzből kell „megélni”, élni. Vajon hányan érzünk így, mi leszázalékoltak? Hányan vagyunk, akiknek hosszú kálvária és megaláztatás után sikerült „elérni”, hogy  papíron is elismerjék, hogy beteg. Hányan lehetünk, akiknek már élni sincs kedve, mert ez nem élet, csak vegetálás, ahol nem jut egy kirándulásra, egy színházra…semmire."   

Végszó

Sajnálattal éltem át a személyes beszámolót, de úgy érzem sok más ember is hasonlóan érez. El sem tudom képzelni hogyan lehetséges az, hogy ennek ellenére szinte egyetlen párt ural bennünket, amennyire csak lehet. Nem vagyok jártas a politikában, de annyit elmondhatok, hogy úgy érem, mint sokan mások... Valami itt nincs rendben Magyarországon, és ennek hangot kell adnunk! Hangot kell adnunk arról, hogy nem vagyunk kizsákmányolhatóak, és elnyomhatóak, akármennyire is ezt gondolják! Ha úgy érzed a mondanivalóm fontos volt, oszd meg ezt a bejegyzésemet, és terjeszd!     

A modern ember felgyorsult életet él, és ez igaz a párkapcsolataira is. A múlt században egy párkapcsolat átlagosan 6 évig tartott, manapság viszont ez a szám körülbelül átlagosan 1 évre esett vissza, aminek az egyik fő oka a féltékenység! A féltékenységet a legtöbben jól ismerjük! Vagy mi magunk vagyunk féltékenyek, vagy a partnerünk, amelynek mértéke egyénenként változó, de azt a következtetést levonhatjuk, hogy mind két fél szenved, ha ez az érzés jelen van kapcsolatunkban.

Mik az okai a féltékenységnek?

Úgy gondolom, hogy a féltékenység abból a tulajdonságból ered, hogy minden élőlény akármilyen tárgyat, vagy ételt birtokol azt saját maga tulajdonaként kezeli, és ez a birtokos társítás automatikusan rávetül mindenre, köztük emberi kapcsolatainkra is. Tehát ha valakit megszeretünk mélyebben, azt az embert automatikusan tulajdonként is kezeljük a szereteten felül. Ezt az is bizonyítja, hogy szinte minden kapcsolatban  jelen vannak azok a szeretetszavak, amelyek birtokos viszonyt fejeznek ki, pl: cicám, bébim, édesem, galambom... Természetesen több oka is lehet a féltékenységnek, de az előbb említett tulajdonságunk az eredője a jelenségnek. Gyakori okok között szerepel a bizalom hiánya, amely nem is meglepő, hiszen rengetek pár hetes és hónapos kapcsolatból ugrálnak ki be az emberek szinte sportszerűen, tehát nem is véletlen, hogy manapság a bizalom nehezen alakul ki, és nem gondolja a másik fél azt, hogy "párja" hűséges és őszinte, főleg ha esetleg okot is adott rá korábban. Korábbi kapcsolataink esetén, ha átvertek bennünket, az szintén megnehezíti azt, hogy bizalmat szavazzunk egy új partnerünknek. Másik ok lehet az irigység, amely szinte testvéri kapcsolatban áll a féltékenységgel. Irigységből eredendő féltékenység egy viszonylag pszichopátiás viselkedésformára utal, mivel ilyenkor partnerünk életére, és barátaira vagyunk féltékenyek, és azért kezdünk esetleg egy hatalmas veszekedésbe, mert nem tudjuk elviselni, hogy a másik jól érzi magát, de ezt nem velünk teszi! Totális birtoklás esete is már szélsőséges, amikor valakit annyira magunkénak tekintünk, hogy még társunk azonos nemű barátjára is féltékenyek vagyunk.

Hogyan győzzük le a féltékenységet?

A féltékenységet nem olyan egyszerű legyőzni, mint ahogy sok hangzatos cikk említi. Nem egy csettintésre múlik el a féltékenység érzése, hanem át kell esnünk egy komolyabb önfejlesztésen ahhoz, hogy ezt az érzést leküzdhessük! Tudatosítani kell magunkban azt, hogy partnerünk velünk van, de Ő nem egy tárgy, és nem a mi birtokunk, csak velünk érzi jól magát, szeret minket. El kell fogadnunk azt, ha a partnerünk mással is jól érzi magát. Mire ez tudatosul, akár hónapok is eltelhetnek, hiszen ez egy hosszú folyamat. A bizalom a komoly kapcsolat alapja, ezért fontos eldöntenünk, hogy szeretnénk-e ezt a kapcsolati formát, vagy nem! Ha szeretnénk, akkor muszáj bíznunk a másikban, mert bizalom nélkül halálra van ítélve a közös jövőnk. Korábban ha átvertek bennünket, akkor partnerünk lehet hogy megbízhatatlan, ha monogám kapcsolatról van szó, ezért érdemes elgondolkodnunk az őszinte, de nyitott kapcsolaton, ha már eljutottunk az önfejlesztésnek  a megfelelő szintjére. Irigykedésből eredendő féltékenység az a formája a kapcsolatnak, amelyet úgy lehet leküzdeni, ha önbizalmat szerzünk, és magabiztosságot! Nem szabad egy kapcsolatba úgy beleugrani, ha nem érezzük magunkat teljes embernek lelkileg, ezért hibás is az a gondolkodás, hogy:"meg kell találnunk az igazit, mert addig az élet szörnyű", mert ez inkább csak kapcsolatfüggőséghez vezet. Abban hiszek, hogy mindkét félnek a kapcsolatban szabadnak kell maradnia, kötöttségek nélkül, szeretettel, bizalommal, őszinteséggel, és ehhez megfelelő érettségi szintre kell eljutni. "Amit birtokolsz, az birtokba vesz". Ez az idézet pontosan kifejezi azt, hogy partnerünket engedjük szabadjára, hiszen ha igazán szeretünk valakit, akkor azt vesszük figyelembe, ami a másiknak jó igazán, még akkor is, ha nem velünk érzi jól magát. Amíg ezt nem tudatosítjuk önmagunkban, addig a féltékenység, és a kapcsolat hosszú távú mérgezése kikerülhetetlen.

Az Irigy Hónaljmirigy saját magukat könnyűzenei együttesnek nevezik, és "zenekaruk" névválasztása már eleve elárulja számunkra, hogy körülbelül milyen minőséget várhatunk el tőlük. Megalakulásuk óta fertőzik életünket alpári humorukkal, és szégyentelenkedésükkel, amelyre úgy látszik Magyarországon van igény, ami elszomorító! Egy olyan együttesről van szó amely kultúrmocsok zenéket igyekszik parodizálni, de a probléma az, hogy a "humoruk" által még alacsonyabb színvonalú szennyet gyártanak, amelyet a televízió képernyőjén keresztül mi örömmel megzabálunk.

A parodizálásuk nem reflektál sem a világra, sem semmire, kizárólag egyetlen dologra: hogyan bohóckodjanak gátlástalanul, alacsony színvonalon, azon a kulturális nívón, amelyet a kocsmában ülve az átlagos proli két kisfröccs között befogad, és megemészt. Nem látunk tőlük semmi mást, csak azt, hogy reklámokat, zenéket, műsorokat szennyeznek össze alpári módon, hiszen tudják azt, hogy ez egy jó recept arra, ha az igénytelenségüket szeretnék széles körben elterjeszteni.

Sikeres előadók, méghozzá azért, mert Magyarországon nem alakult ki a társadalomban az igény a kultúrára! Mindent megeszünk amit elénk tesznek, és nincs is elvárásunk azzal kapcsolatban, hogy valami megüssön egy megfelelő szinten. Legtöbbször felböfög mindenki egy közhelyet, hogy: "ha nem tetszik nem kell nézni", vagy "két vodka után már mindegy milyen zenét hallgatsz!". Nem, nem mindegy!

A kultúrára való igény a társadalom nagy részében ki sem alakul, amely egy szörnyű értékválság, és úgy gondolom ezen változtatni kell! Fontos, hogy ne fogadjunk be akármilyen szennyet, és kritikus gondolkodásmódunkkal felülbíráljuk, hogy mi az ami megfelelő, és mi az ami elfogadhatatlan! Egy olyan világban szeretnék élni, ahol nem fordulhat elő, hogy az Irigy Hónaljmirigy televízió képernyőre kerül!

Ha tetszett a bejegyzés, akkor lájkold, és kövesd az oldalamat! A megosztásokat külön köszönöm!

https://www.facebook.com/KovacsDanielBlog/