Egy olyan alku, amiben a másik felet görcsösen, hazugságokkal, és félelmekkel teli érzelmeinkkel birtokolhatjuk, szerelemnek hazudva azt, elmantrázva azt a frázist, hogy: "Ha igazán szeret valaki, akkor nem fekszik le a partnerem mással". Hazudni akarunk önmagunknak, hiszen ha beismernénk, hogy a partnerünk mellett más is megmozgatja a fantáziánkat, feltárná az igazságot, hogy valószínűleg a szerelmünk is hasonlóan gondolkodhat erről, ezt persze nem tudnánk mi, a mérhetetlenül nagy, és kisajátító egónkkal elfogadni.
Az emberi elme imád mindent birtokolni, és eszközként használni, ebbe beletartozik a szeretendő társ is, akit valódi szerelem helyett korlátozással büntet a mezei, százasszög egyszerű gondolkodásával, hiszen a társadalom ezt a gondolkodási formát sulykolta bele. Megtanultuk a patetikus semmitmondásokból, és a szerelmet hazudó nyáladzó szövegekből, hogy a partneredet ha szabadon engeded, és ő úgy érzi, hogy rajtad kívül más is vonzó lehet számára, és kíváncsiságát nem hagyja leapadni, akkor Ő "nem szeret."
Azt akarjuk hazudni gyerekes viselkedésünkből fakadóan, hogy soha senki, semmilyen körülmények között nem lehet vonzó számunkra, ha párkapcsolatban vagyunk, vagy ha mégis, ezeket a vágyakat el kell fojtani. Ha igazán szereti valaki a partnerét, miért is várja el ezt az önkorlátozást a részéről? Ha szeretem a partneremet, akkor nem pont úgy kellene gondolkodnom, hogy akárkivel érzi jól magát, csak az számít, hogy a Kedvesem boldog legyen?
Érdekes módon ha valakinek a partnere beszélget egy jót egy azonos nemű ismerősével, arra nem túl gyakran lesz féltékeny a másik fél, pedig ez is egy intim lelki megnyilvánulás, és mégsem a partnerével éli meg. Sokkal intimebb egy lelki megnyílás, mint egy pusztán fizikai vágyból kialakult szex valakivel. Kedves monogám embertársaim, lehet nem nyomorítjátok meg a partnereiteket megfelelő mértékben, és itt az ideje az emberi lét többi szférájában is megfelelő szankciókat alkalmazni!
Persze fogadni mernék, hogy még mindig nem értitek miért tart a legtöbb párkapcsolatotok maximum két évig... Még mindig nem gondoljátok úgy, hogy szexuális forradalomra van szükség, és hagyni azt, hogy egy kapcsolatban mindkét fél felszabaduljon, és azt tegye amit szeretne. Van persze olyan kapcsolat is, ahol valóban egyik fél sem igényelne a szíve szerint mást, a partnerén kívül, de egy érett kapcsolatban még ennek tudatában is elvi alapon meg kell adni a lehetőséget a másik fél számára, hogy ha akar, akkor tegye amit jónak lát.
Egy olyan nyitott kapcsolatot persze senki nem tud elképzelni, ahol mindent szabad, a függetlenség tudata miatt pedig egyik fél sem akar félre tekinteni, annak ellenére, hogy az engedély meg van adva! Igaz szerelemről beszéltek, miközben azt látom, hogy a kapcsolatotok egymás görcsösnél görcsösebb kifacsarásáról szól, ahol évek után legbelül sóhajtoztok úgy, hogy már nem is éltek, és végül kapcsolati függőségetekben beletörődtök abba az állapotba amiben vagytok.