Fontos mondandóm támadt, mert azt érzem, hogy minden kiégett körülöttem, vagy talán csak én égtem ki. Pedig sosem voltam olyan ember, aki egy karót nyelt szürke egér lett volna, aki nem érti a viccet, vagy aki velejéig rosszindulatú lett volna korábban
Fiatal koromban néztem hitvány show-műsorokat, videókat az interneten, ahol emberek nagyokat esnek, és megakartam felelni mindennek és mindenkinek a környezetemben, amit persze sosem vallottam volna be. Intelligens srácnak gondoltam magam, mégsem vettem észre, hogy a valóság fölötti felszínt kapargatom csak csupán. Talán a világról miután többet megtudunk, mint amennyit tudni szerettünk volna, az egy súlyos teherként ránk akaszkodik, és már nem leszünk ugyan azok akik korábban voltunk.
Én elgondolkodtam mindenen amin csak tudtam, mindenen ami körülvett engemet. Úgy érzem a dolgok velejéig látok már, és meg kell osztanom az érzéseimet, annak ellenére, hogy amit írok nem rólam szól. Azt gondolom, hogy az ember valójában egy primitív bábú, amit a körülötte lévő erők tetszés szerint dobálnak, mert az emberek gyengék, ostobák, felszínesek. Az ember olyan szinten primitív, hogy mindent amit gondol azt a saját nézőpontjából vezet le, és az egészet átitatja a szánalmas, és persze sekély érzelmeivel, amit erőszakos egoizmusával érvényre is akar juttatni. Az emberre különösen jellemző a hatalmas ego, az énközpontú gondolkodás, és ez a valódi mai világot uraló erő.
A suta embernek identitása sincsen, csak annyit érez, hogy sikeres akar lenni, tetszeni akar a környezetének, és persze beakar illeszkedni mindenhová, ennek érdekében képes meghasonulni, tehát elvei sincsenek. A teremtésben ott kezdődik a probléma, hogy az ember lelkének gyökere az önzőség, és minden ebből ered még pszichológiailag is. Az ember azért empatikus, mert az őskorban szüksége volt a társaira a túléléshez, és minden társas kommunikációnk alapja az a fajta meghasonulás, amivel kiharcolhatjuk ezt a túlélhető helyzetet. Valójában a gyökere még a társas kapcsolatainknak is az önzés.
Én azt érzem, hogy van egy igazság, vagy akár több is, de az igazságérzet kiveszett a világból. Szenny zenét hallgatunk, szenny szöveggel, és ez rendben van… Nincs saját stílusunk, csak valahonnan másolt, és ez rendben van… Mániákusan mutogatni akarjuk magunkat mindenkinek, amit a középszerűségünkből fakadóan nem kaphatunk meg jogosan, ezért kiszipolyozzuk erőszakkal: üres és semmit állító pózokkal, fényképekkel, szivárványfertő hamis idézetekkel. Ezt a figyelmet meg is kapjuk persze, és ebben a kölcsönös romlásban tápláljuk egymást. Lassan úgy érzem, hogy már minden kiégett körülöttem…
Itt volt a Paradicsom, egy gyönyörű erdő, amiből már csak kopár homoksivatag maradt, és élettelen zombik öntudatlanul járkálnak ezen a szent helyen. Minden halott, és a halottak nem is tudják magukról, hogy azok, mégis magukkal rántják az élőket. Mivel Te is egy halott vagy, valószínűleg nem fogod érteni a mondandóm tartalmát, és az egód mindjárt harcba száll ellenem, pedig mint mondtam ez a pár sor nem rólam szól, hanem mindenről...
https://www.facebook.com/KovacsDanielBlog/