Kovács Dániel

Blog

A pasid lefeküdne mással! Tényleg nem szeret?

2017. november 09. 11:48 - Raimhol

couple-731890_1920.jpgA romantikus filmsorozatokból, és a 20. századi monogám párkapcsolatokból jól megtanulták az emberek, hogy két ember csak és kizárólag egymást kívánhatják meg szexuálisan, csak ebben az esetben szeretik egymást igazán! Általánosan elfogadott tény, hogy ha egy férfi párkapcsolatban van a barátnőjével, és szereti, akkor nem kíván meg senki mást testileg, hiszen ha ez mégis így lenne, akkor nem szereti igazán!

 

Úgy gondolom, hogy az az állítás, miszerint egy férfi, ha szerelmes, akkor csak a barátnője kell, az csak egy hangzatos hazugság, ami már olyan szinten tényként van elfogadva, hogy tabu lenne mást mondani, de a szíve mélyén szinte mindenki tudja, hogy ez az állítás nem igaz! A nő és a férfi biológiailag teljesen eltérnek egymástól, és ez a szexuális hozzáállásra is vonatkozik. A nő leggyakrabban csak akkor szexel egy férfival, ha érzelmileg is megvan az összhang, és sokszor a külső nem is mérvadó, és kapcsolatban ha minden jól működik, akkor elég ritkán vágyik szexuálisan más személyre a "barátján" kívül.

 

A férfi teljesen máshogy van összerakva, és ez az amit nem ért meg a legtöbb nő. A férfi szinte minden vonzó nővel lefeküdne, és az érzelmi oldal másodlagos szexuális szempontból, persze az plusz tényező, ha ez is jelen van. Barátnő esetén a férfi ugyan úgy lefeküdne más nőkkel, még akkor is, ha leírhatatlanul szerelmes, és jól is működik a kapcsolat, de 95 százalékban muszáj azt hazudnia, hogy "csak te kellesz és senki más", mivel ha ez nem így történne, akkor ezt a másik fél nem értené meg, és szakítás lenne a vége. A férfi kénytelen hazudni, mert különben kikerülne a szeretet köréből, és egy nő aki tényleg nem feküdne le mással ha szerelmes, nem is csoda, ha nem érti meg a férfi hozzáállást! Véleményem szerint a párkapcsolatok döntő többsége nem szereteten, hanem birtokláson alapul! Egy értékválságban szenvedünk, ahol össze van tévesztve a birtoklási vágy a szeretettel. Az nem szeretet, ha valaki féltékeny, és megtiltja a másik félnek, hogy lefeküdjön mással, vagy találkozzon ellenkező nemű személyekkel, hanem birtoklás.

 

Természetesen vannak olyan férfiak, és nők is akik valóban csak és kizárólag a partnerükkel szexelnének, de ez nagyon ritka. Persze most sorra kapom majd az ellentétes véleményeket, miszerint a Te pasid nem feküdne le mással, csak és kizárólag veled, de ha hiszed, ha nem, ez valószínűleg nem így van. A párkapcsolatban élő férfiak döntő többsége akit megkérdeztem, azt vallotta, hogy: "lefeküdne mással is a barátnőjén kívül, de ezt nem szabad megtennie", ezt persze legtöbbször finoman fogalmazták meg, hiszen tabu kimondani. silence-2054838_1920.jpg

Egy párkapcsolat, testi, lelki, és szellemi síkon zajlik, tehát ezek azok a szférák, ahol összhangban kell lenni annak érdekében, hogy megfelelően működjön. Érdekes, de ha egy férfi, vagy egy nő találkozik egy régi ismerősével, akit nem látott évek óta, és régi élményekről beszélgetnek, megnyílnak egymás felé, akkor nem jelenik meg a féltékenység, pedig a párkapcsolat egyik alapját a lelki tényezőt élte meg mással a partnerünk. Ha egy barátjával találkozik a partnerünk, és mély filozofálásba kezd valaki mással, akkor a szellemi szféra mással való gyakorlása szintén nem vált ki féltékenységi rohamot. A testi oldalt viszont nem képes a társadalom elfogadni, azt, hogy mással is szexelnénk, pedig a maradék két szféra ugyan olyan kulcsfontosságú.

 

Görcsösen birtokolni akarjuk egymást, és korlátokat szabni a másik félnek. Belekényszerítjük partnerünket abba a helyzetbe, hogy hazudnia kelljen, mert ha őszinte lenne elveszítene! A legtöbben szűk kalitkába vagyunk zárva, amelyet sokan észre sem veszünk, de nem tudunk kiszabadulni belőle. A partnered pedig ha lefeküdne mással, akkor is nagy valószínűséggel szeret, de fél őszinte lenni veled. Én hiszek a szabad szerelemben, ahol mindent lehet, persze ezt felnőtt hozzáállással, és odafigyeléssel. Sokkal inkább őszinteség és szeretetre alapuló kapcsolat, mint hazug és birtoklásra alapuló monogámia!

 

Természetesen a monogámia is egy teljesen jól működő kapcsolat tud lenni, de iszonyatosan ritka, hogy sem a nő, sem pedig a férfi nem akar senki mással soha szexelni, csak a párjával, viszont én nem is értem miért olyan fontos tényező az, hogy csak egymással szexeljenek... Vagyis értem, a birtoklás alapú gondolkodás az oka, amiben abszolút nem hiszek!

Ha érdekesnek találtad a bejegyzésemet, akkor kérlek iratkozz fel facebookon is, jobb oldalon a dobozra kattintva! :)

1 komment

Így herélne egy szélsőséges feminista, és még büszke is rá!

2017. november 04. 07:16 - Raimhol

Fábián Anita úgy érezte, hogy fontos véleményt nyilvánítania a Sárosdi Lilla és Marton László üggyel kapcsolatban, ahol büszkén elhencegett azzal a véleményével, hogy szerinte a komplett férfi nem ivartalanítása lenne a megfelelő eszköz a nemi erőszak megelőzése érdekében.

Bővebben nem mennék bele a háttértörténetbe, hiszen a csapból is az folyik, hogy Sárosdi Lillát egy ismert színházigazgató-rendező az autójában próbálta meg orális szexre bírni, és ez őt mennyire felzaklatta 20 év elteltével. Azt viszont nem hagyhattam szó nélkül, hogy egy "színésznő" gondolkodása addig terjed, hogy szerinte az lenne a nemi erőszak megoldása, ha ivartalanítanának minden olyan férfit, amelyik eléri a pubertás kort. Mélységesen visszautasítom ezt a dehumanista életszemléletet, és úgy gondolom, hogy a feminizmusnak egy olyan súlyos és veszélyes formáját láthatjuk a videóban, ami ellen harcolni kell! Ne értsetek félre, én személy szerint hiszek a női egyenjogúságban, és harcolok a női jogokért, de nem harcolok többletjogokért, és kvótákért, mivel az demokratikus és antiliberális lenne! Feministának vallom magam, de azt is gondolom, hogy a nők már megnyerték a jogi egyenlőséget, és nem érdemelnek többletjogokat! Van férfi erőszak ez tény, mert bizonyos fizikai erőszak statisztikailag a férfiakra jellemző, de ez nem jelenti azt, hogy nincs női erőszak! A női erőszak eszközei a lelki terror, amíg a férfi erőszak eszközei a fizikai és a szexuális terror. Én harcolok az erőszak ellen, de nem a férfierőszak, hanem minden nemű erőszak ellen, és ebben a videóban egy minősített esetét láthatjuk annak, amikor egy feminista erőszakos ideológiával akarja szennyezni a környezetét! A férfigyűlölet és a férfiak iránti megvetése csak úgy sugárzik az arcunkba, és az ilyen szintű diszkriminatív gondolkodás ha elsúlyosbodik, az olyan szintű eseményekhez vezethet mint a holokauszt! Nem fogom hagyni, hogy szélsőséges genderideológiák mérgezzék a társadalmat, ami végül szörnyű tragédiához vezet!

Kérlek
oszd meg ezt a bejegyzést, ha úgy érzed, hogy a videóban szereplő mondatok elfogadhatatlanok, és Fábián Anitának bocsánatot kellene kérnie a kijelentéseiért!

Szólj hozzá!

Hétköznapi suttyóságok hasraütésszerűen!

2017. október 29. 05:48 - Raimhol

smoking-2891974_1920.jpgGyakran belefutunk olyan szituációkba, ahol látunk valakit, aki olyan szinten kínosan viselkedik, hogy attól, hogy csak nézzük az illetőt, szégyenérzet keletkezik bennünk, pedig neki kellene szégyenkeznie a viselkedése miatt! Összeszedtem hasraütés-szerűen pár olyan dolgot, amelyekkel szinte mindenki találkozik időnként, és szégyenérzetet kelt bennünk, esetleg idegesítő számunkra.

 

1. Szerelmespárok egymást nyalása-falása


Szinte be sem kell mutatnom azt az élethelyzetet, amikor ülsz a buszon, vagy a metrón, és szinte az orrod előtt két szerelmespár csókolózik, cuppog, nyalja-falja egymást, és gátlástalanul kacérkodnak. Engem személy szerint borzasztóan tud idegesíteni ... Természetesen megértem, hogy szeretik egymást, és egy csókkal, vagy öleléssel nincs is probléma, de úgy gondolom, hogy ízléstelen egy kisebb tömeg előtt szinte már nyíltan egymásnak esni, ami egyébként sem tartozik senkire. Liberálisnak vallom magam a szó pozitív értelmében, de egyszerűen zavaró, hogy két ember cuppogását kell hallgatnom, miközben igyekszem A pontból B pontba utazni, ha pedig még beszélnek is egymáshoz rózsaszín stílusban, attól szintén a falra mászom.

 

 

2. Zenehallgatás telefonról, és hangosan

Szörnyen gáz telefonról teljes hangerővel benyomni a zenét nagyobb tömegben, mégis sokan csinálják, és abszolút nem éreznek semmi szégyenérzetet. Legtöbbször pedig a zene is amit hallgatnak hangosan, szintén elég hitvány szokott lenni, és ezt persze mindenkinek végig kell hallgatnia. Nem értem, hogy miért olyan nehéz meghagyni a másik intim szféráját azzal, hogy mondjuk bedug egy fülest a telefonba?

 

 

3. Nők után füttyögés

 
Hogy fejezi ki a nő iránti vonzódását egy igazi suttyó? Pontosan... Füttyögni kezd, amit még megspékel a proli barátja felé irányított perverz mosolyával, és borzasztóan büszke saját magára, hogy most mekkora egy kan volt. Egy "normális" nő nem igazán fog erre pozitívan reagálni, ezért célszerű kerülni ezt a tevékenységet, ha valaki bejön számunkra, ha pedig ezt nekem kell elmondanom, akkor már baj van. Talán még orvosolható.

 

 

4. Intim kérdés a tömegben


Néha előfordul, hogy valakivel beszélgetünk egy olyan közegben, ahol sokan vesznek körül bennünket, és kapunk egy olyan kérdést a beszélgetőpartnerünktől, amire kínos lenne válaszolni, mivel csak a mi hangunkat hallanák, és mindenki figyelné a közelünkben azt amit válaszolni kívánunk. Biztosan veletek is előfordult, hogy olyannal beszélgettetek, aki nem érzett kínosnak olyasmit megkérdezni, hogy pl: "Na az új pasiddal már volt valami olyasmi?", amire természetesen az ember próbál kicsit zavarba ejtett állapotban olyasmit reagálni, hogy: "hát majd elmondom", amit persze megint mindenki hall, és csak a kérdező félnek nem tűnik ez fel.

 

 

5. Egyértelműen erotikus képek, átlagosnak álcázva

Főleg lányok körében elterjedt szokás, hogy egy erotikusabb képet amit posztolnak egy közösségi oldalon, valami patetikus idézettel feltöltenek, mint mondjuk: "A szem a lélek tükre", és szinte kint van totál a mellük, és úgy csinálnak mintha nem mutogatni akarták volna az egész világnak. Tökéletes választás az is, amikor a csaj szinte bugyiban van, és jégkrémet eszik, és kiírja, hogy "fincsi volt", ahol megint arról van szó, hogy az exhibicionalizmusát kívánja kiélni.


Természetesen ennél sokkal több ezekhez hasonló kínos, idegesítő, vagy ciki jelenség figyelhető meg, de ezek azok amik hirtelen beugrottak, de kíváncsi vagyok a Ti véleményetekre is, szóval kommentben írjátok meg, ha tudtok még! :) 

 

 

Szólj hozzá!

Mi fiatalok így költjük el minden pénzünket!

2017. október 27. 12:48 - Raimhol

time-1594638_1920.jpg

A fiatalok 14 és 25 éves kor között nagyon gyakran nem tudják beosztani a pénzüket, azt ami gyakran nem is saját keresetük, hanem ösztöndíjból, esetleg a család segítségéből ered. Gyakran panaszkodnak, hogy hónap végén nincs már pénzük szinte semmire, és ezt nem is értik a körülöttük lévő idősebbek. A legtöbb fiatalnak főznek otthon, és mivel a szülőkkel laknak, ezért rezsit sem kell fizetni, de akkor hová tűnik a pénzük?

 

Reggel:

 

Reggel az átlagos fiatal felkel, és az iskolába való úton igyekszik koffeint tuszkolni magába, hogy az órán a korán kelés miatt ne kelljen minden erejét megfeszítve azon szenvedni, hogy nem aludjon el véletlenül az unalmas előadástól. Erre a leggyakrabban használt eszköz a Hell nevű energiaital, amit körülbelül 200 forintért vásárolnak meg, persze van aki más márkát vesz. Körülbelül pár órára az energiaital elfogyasztása után sokszor vesz az ember valami ennivalót pékségben kiegészítőkajaként, esetleg még egy kávét is. A péktermékek darabja körülbelül 200 forint, és még nincs számolva semmi extra költség.

Költségek reggel:
Hell: 200 forint
Péktermékek/kiegészítő kaja: 200-400 forint
Összegezve: 400-600 forint átlagosan.

 

 

Dél körül:

 

Délben a suliban ülnek még a diákok, és általában panaszkodnak, hogy mennyire éhesek. Ahogy végre kiléphetnek az iskola ajtaján, rohannak haza, hogy kajázzanak, és ilyenkor döbbennek rá, hogy elfogyott a cigijük. Hetente 1-2 doboz cigit vesznek, vagy esetleg töltik, amit számoljunk most 1750 forintnak heti szinten, ami napi szinten 250 forint átlagosan, amit gyakran kiegészítenek egy energiaitallal újra, ami általában még mindig az előbb említett Hell.

 
Költségek dél körül:
Cigi: 250 forintátlagosan
Hell: 200 forint
Összegezve: körülbelül 450 forint

 

 

Délután és az este:

 

Délután a fiatalok gyakran összefutnak pár ismerősükkel, vagy csak kiugranak boltba, ahol szintén költenek pár dologra. Ha valakivel összefutnak, akkor egy energiaitalt, sört, kávét, vagy egy pizzaszeletet garantáltan venni fognak még a spórolósabbak is.

 
Költségek délután/este:
Összegezve: Körülbelül 300 forint.

 

 

Eljött a hétvége!

 

A hétvége beköszöntésével a legtöbben elmennek bulizni, sörözni, vagy egyéb károsító tevékenységet végezni, ahol legalább 3000 forintot elköltenek. 3-4 sört számoljunk 1000 forintnak, egy szórakozóhely belépőára is ha olcsóbb akkor 1000-1500 forint.


Költségek hétvégén:
Sör: 1000-1200 forint
Belépő: 1000-1500 forint

 

 

Egyéb költségek:

 

Sokan sportolunk, ami minden átlagos helyen körülbelül 10000 forint/hónap sporttól függetlenül, ez az összeg még több, ha valami költséges hobbink van. Éves szinten legalább 60000 forintot elköltünk ruhára is, hajzselére, ékszerre...


Kiegészítő költségek:
Sport heti szinten: 2500 forint
Ruha átlagosan heti szinten: 2000 forint

Egyéb dolgok átlag heti szinten: 500-1500 forint

 

 

Összegzés:

 

Természetesen ez a költségkeret nem mindenkire igaz, de nagy általánosságban igen. Van aki nem iszik alkoholt, és nem is dohányzik, esetleg még bulizni sem jár, és barátai sincsenek, és "élete sem", de ideje összegezni, hogy átlagosan mennyit költ egy hónapban egy mai fiatal!


Reggel naponta 400-600 Forint
Dél körül naponta: 450 Forint
Délután/este naponta: 300 Forint
Hétvége átlagosan: 2000-2700 forint, ami napi átlag 300 Forint.
Egyéb költségek:5000-6000 forint/hét ami napi 1000 forint átlagosan


Összesen: 2450 forint körüli összeg, és ez még aránylag az alulbecsült érték, mert nem számoltam sok mindennel. Ez havi szinten 73500 Forint. Ezek után nem meglepő, ha sosincs pénzük! Persze fontos lenne megtanulni beosztani a pénzünket, és nem elkölteni jelentéktelen dolgokra, de aki komolyabban sportol, vagy csak egy hobbit magasabb szinten űz, annál ez az érték ugyan így kijön.

Én személy szerint nem dohányzom, és még ha spórolok, aránylag akkor is sokat költök ahhoz képes, hogy egy diáknak iskola mellett sokat kell melóznia, hogy kifizethesse ezt a pénzmennyiséget. Fontos megtanulni spórolni, mert a későbbi életben nem lehet mindenre elverni a pénzt következmények nélkül, persze azért burokban sem élhetünk!

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Népszerű akarsz lenni? Elmondom mi kell hozzá!

2017. október 23. 10:31 - Raimhol

musician-2055803_1920.jpg

A társadalom nagy része bármilyen zenét meghallgat, és igény sincs a magas minőségre. Az átlag ember nem különösebben gondolkodik, főleg nem akkor, ha szórakozik egy dallamon, hiszen a dalszöveget már kapásból nem tudja, vagy nem akarja elemezni. A zeneipar lezülleszti a hallgatóságot nagyon alacsony színvonalra, ahol meghatározzák a tudat alattink számára, hogy mi a megfelelő dallam, ami ha megszólal akkor bután bólogatni kell rá, és élvezkedni, még akkor is, ha a szöveg értelmetlen, vagy buta.

 

Most pedig elárulom számodra, hogy mi kell a népszerűséghez! Fogadni mernék veled, hogy az ismerőseid 90 százaléka hasonló jellemzővel rendelkező zenéket, és klipeket hallgat, mint amiket most fel fogok sorolni. Fontos, hogy szó essen ezekről, mert társadalomformáló erejük van, és nem a szó pozitív értelmében!

 

A siker receptje egyszerű! Keress egy helyes pasit, vagy egy szexi csajt, akinek még az énekhangja is jó, ezt követően piackutatás útján derítsd ki, hogy mi épp a legtrendibb külső, vagy mi az ami még nincs elterjedve, ha pedig ez megvan, akkor a két megtalált személyből gyártsd le azt az "egyediséget", ami kell a népnek! Remek, megvan a tökéletes külsővel rendelkező figurád, de itt még nem áll meg a munka, hiszen nem tudod pontosan, hogy mi az amivel sikerre viheted Őt, mivel még csak az alapokat mutattam meg számodra, de most mélyebbre ásunk! Nagyon fontos, hogy a szöveg tartalma, ha lehet ne legyen túl bonyolult, a könnyebb befogadhatóság érdekében, ráadásul ha egy kicsit is intelligens lenne a tartalom, akkor nem is értenék a zenefogyasztók! Próbálj meg merő semmitmondásban utazni, ami nem tesz hozzá semmit a világhoz, és ha tudsz, akkor pakold tele a dalodat jól hangzó közhelyekkel, mint pl:

 

  • "Egy kemény férfi vagyok, de csak a te kedvedért jófiú leszek"

  • "Szeretlek bébi, annak ellenére, hogy átvertél" (fordított nap van, hogy a menő csávót veri át minden nő?)

  • "Minden lehetséges, ezért élj a mának, szóval party van gyerekek!"

  • "Menő csaj vagy pasi vagyok, aki leszarja mindenki véleményét, ja ás imádjatok!

  • "Ugyan az a csaj vagyok aki voltam!" (Ez rendszerint már groteszk módon nem igaz...)

 

Megvan a tökéletes dalunk, a közhelyeink, de még nem vagyunk kész teljesen! Fontos a személyi kultusz. El kell érnünk, hogy az énekesünket mindenki imádja! Meg kell mondanunk számára, hogy ha felment a színpadra, akkor a lehető leghitványabb módon vergődjön, és véletlenül se legyen kulturált egy kicsit! Ripacskodjon teljes energiával, még az sem gond, ha nem olyan jó az énekhangja így. Negédesen próbáljon mindenkit megnyerni akit csak tud, és az sem árt, ha a célközönség fiatalokból áll, mert egy jó pasi ha még nyáladzik is olyan módon amitől szivárványt hányunk, akkor az tuti befutó!

Természetesen az senkit nem zavar, hogy a valódi tehetségek elvesznek a világunkban, azért, mert a popmocsokra van igény, de ha nem vitték sokra, akkor így jártak nem? Ilyen az élet... Haladni kell a korral! Nem szabad olyan jelentéktelen dolgokkal foglalkozni, mint például az autonóm tartalom, eredetiség, zenei intelligencia, önreflexió, énektudás. Ne foglalkozz semmivel, csak élvezd a zenét! Nincs zenefogyasztási kultúrája az embereknek, és erre ha felhívod a figyelmet, akkor rengeteg harcon kell túlesni annak érdekében, hogy némi tartalmat verj át valaki fején, mert a saját véleménybuborékjába beleragasztottak már mindenkit akit tudtak.

Úgy érzem nagyon fontos lenne, hogy a társadalmat megtanítsuk gondolkodni, és ne egyenek meg minden amit eléjük tesznek, hanem figyeljenek a slágerek tartalmára, dallamára, mondanivalójára! Egy ideálig világban nem lenne lehetséges, hogy azok a zenék menjenek a rádiókban, amelyek manapság! Én igyekszem változtatni a jövőképen, hogy egy jobb világban élhessen a sokadik nemzedékünk, és ha te is így érzel kövess facebookon, és tegyünk együtt a jövőnkért!

 

Minden egyes nap harcolok az emberek ellen, az emberekért!

 

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása