Kovács Dániel

Blog

Ezért kritizál a kritikus mindent és mindenkit!

2017. október 22. 06:37 - Raimhol

insecurity-1767736_1920.jpg

Lassan pár hónapja foglalkozom blogolással, és mivel én is komolyabb véleményt fejtek ki nap mint nap, ezért gyakran megkapok pár tipikus mondatot, amelyből érezhető, hogy a társadalom nem igazán érti azt, hogy valaki miért bírál vehemensen mindent ami csak él és mozog, és úgy érzem muszáj ezt kifejtenem, hogy ez közérthető legyen.

A kritikus egy olyan gondolkodó személy, akinek véleménye van a legtöbb általános dologról, és ennek szívesen hangot is ad. Igyekszik a kritikus megvizsgálni az adott téma előnyeit, hátrányait, annak érdekében, hogy egy komplex, és átfogó véleményt formálhasson, majd kifejthesse valamilyen platformon.

A kritikus úgy érzi, hogy egy adott problémára fel kell hívnia a társadalom figyelmét, és ezekért a nemes ügyekért harcolni kell, ami külső szemmel úgy tűnhet, hogy ez az ember nagyon negatív, és mindenben csak a rosszat látja! Pedig ez nincs így, egyszerűen csak leggyakrabban az adott témák amelyeket kifejt az valamilyen átfogó problémáról szól, amely nem pozitív tartalom.

Azt szokták mondani, hogy aki másokat kritizál, az csak féltékeny a másik sikerére, és ha ez nem tetszik, akkor nem kell kritizálni, hanem egyszerűen nem kell nézni, vagy foglalkozni vele. Ezzel az állítással viszont abszolút nem értek egyet, mivel úgy gondolom, hogy társadalmi felelősséggel rendelkezem, és muszáj felszólalnom az ellen, ami minősíthetetlen, alpári, igénytelen, butító, dehumanista, vagy egyszerűen csak rossz mintákat ad át.

Úgy gondolom, ha a magyar értelmiség nem szólal fel a globális és a lokális problémák ellen, akkor a jelenlegi társadalmi zuhanórepülésünk ennél is gyorsabb lesz, ezért muszáj konstruktív útmutatást adnunk az embereknek. Azokért is felelősséggel tartozunk, akik saját maguktól nem tudják, hogy egy szennyműsort nem szabad nézni, mert káros mintákat ad át tudat alatt!

psychology-2706899_1920_1.jpg

Én úgy érzem, hogy muszáj kifejtenem a véleményemet, mert hiszek benne, hogy az elveim egy jobb világot hozhatnak el a jövő számára. Aki nem tesz semmit az is cselekszik... Ha nem veszünk tudomást a komoly problémákról, akkor ugyan úgy bűnrészesek leszünk azzal, hogy tétlenek voltunk, akkor amikor még harcolhattunk volna egy nemes ügyért! Én nem leszek tétlen!

Mindig igaza van a kritikusnak? Természetesen nem. Személy szerint is lehetnek olyan témák, amelyek szubjektív véleményem alapján íródtak, és lehet tévedtem. Lehetséges, hogy pár év, és már máshogy fogok gondolkodni a témával kapcsolatban, de soha nem a kritikus személyét, hanem a vita tárgyát kell megcélózni, tehát ha nem ért egyet valaki velem, akkor az érveit ütköztesse, ne pedig a vitapartner személyét támadja!

Milyen feltételek kellenek ahhoz, hogy valaki kritikus lehessen, és mitől leszel hiteles? Pusztán attól jogot formálhatsz a kritika alkotásához, hogy oxigénből széndioxidot állítasz elő a ki be légzéseddel. Mindenkinek joga van a véleményéhez, amelyet alá kell támasztania érvekkel, esetleg pontos adatokkal, személyes benyomásokkal. Attól lesz hiteles valaki, hogy azt mondja amit gondol, és vannak érvei, amelyeket alátámaszt. Súlyos hiba azzal érvelni a kritikus ellen, hogy: "Nem te jártál biológiai egyetemre, hanem én", mert ez nem érv, mégis gyakran találkozom hasonló "érveléssel", az helyett, hogy rávilágítana, hogy a kritikus hol tévedett, és megszülessen egy érdembeli diskurzus.

Lehet-e a kritikust kritizálni? Persze hogy lehet, de ezt nem úgy, hogy épp kritizálok valamit, és erre proli módon visszakérdeznek, hogy: "na és te mit tettél le az asztalra?". A kritikát én mindig szívesen fogadom, ha az érdembeli kritika, és nem személyeskedő, hanem konstruktív, de ilyennel is ritkán találkoztam idáig, mivel Magyarországon nincs kialakult vitakultúra.

Fontos az önkritika, és aki kiad a kezéből egy művet, az vállalja azt, hogy kritizálhatják! Én is bármit amit kiadok a kezemből, az nyugodtan kritizálható, és ha nem értek egyet akkor érvelni fogok az igazam mellett, de sosem fogok személyeskedni. A kritikusnak nagyon fontos szerepe van, mert társadalomformáló erővel bír, és eléri azt, hogy az emberek között diskurzus szülessen! Az érdembeli vita pedig mindig egyfajta előrehaladást eredményez a világban, hiszen eszmecsere történik.

 

 

Szólj hozzá!

Már nem te olvasod a facebookot, hanem ő téged!

2017. október 20. 04:55 - Raimhol

facebook-2387089_1920.jpg

A facebook szót szándékosan kis betűvel írom, hogy kifejezzem megvetésemet a legnagyobb közösségi oldal ellen! Nagyon sokan tisztában vagytok a facebook születésének háttértörténetével, amivel nem is untatnálak benneteket, hiszen ennél sokkal fontosabb dolgokról kell beszélnem, arról, hogy ez a közösségi oldal hogyan mossa át az agyatokat, és zsákmányolja ki a lelketeket, annak érdekében, hogy a lehető legtöbb profitot maximalizálhassa az alapító: Mark Zuckerberg.

A facebook látszólag egy olyan közösségi oldal, amely remek lehetőséget nyújt arra, hogy a rég nem látott barátainkkal, és rokonainkkal felvehessük a kapcsolatot, majd napi szinten beszélhessünk velük még akkor is, ha esetleg a világ egy másik pontján laknak. Természetesen ez így is van, viszont a facebook teljesen elidegeníti egymástól az embereket az által, hogy minden emberi kapcsolatunk apró chatpartnerré dekonstruálódik, ahol rengeteg személlyel beszélünk, de alacsony minőségi színvonalon, ahhoz képest, mint amikor korábban akár napokat kellett utaznunk egy találkozáshoz.

Amikor az ember napokig, vagy hetekig utazott azért, hogy egy rég nem látott barátját láthassa, magától értetődő, hogy az a beszélgetés mennyivel mélyebb, és minőségibb emberi kapcsolat volt, mint az amikor napi 10-20 emberrel beszélünk, ami legtöbbször pár unalmas sablonkérdés egymástól való kérdezgetéséből áll. A minőségi emberi kapcsolatokat lecseréltük sok apró, de jelentéktelenebb kapcsolatra. Manapság már egy romantikus vacsorán, amikor a szerelmünkkel gyertyafényben falatozunk, még akkor is facebookozunk, amely borzasztóan sokkoló gondolat.

A facebook elérte, hogy a társadalom maradék önértékelését is a földbe döngölje az által, hogy már mindent lájkban mérünk! Az emberek egójukból adódóan összehasonlítják saját magukat mindenkivel akivel csak lehet, és ebből szokott kialakulni a megfelelési kényszer, amelyet a facebook imád! Sokan még önmaguknak sem merik bevallani, de szinte mindenki vágyik a figyelemre, és az elismerésre, de mivel a facebook lélekszáma hatalmas, ezért a népszerűség szórása is az. Ez azt jelenti, hogy vannak emberek, akik nagyon népszerűek, és sok lájkot kapnak, valaki pedig kevésbé népszerű, és csekély a lájk mennyisége a képein.

Azok az emberek, akik kevés mennyiségű lájkot kapnak a képeikre, gyakran érzik úgy, hogy nem érnek annyit mint a többi ember, és ők nem számítanak semmit, mert ha ők is érnének annyit mint mások, akkor ők is annyi pozitív visszajelzést kapnának! Lájkban kezdte el mérni a mai generáció a sikerességet, és ebből alakul ki a megfelelési kényszerek döntő többsége. Próbálunk mindannyian reflexszerűen megfelelni a kirakatvilágnak, és csak a jó és tökéletes oldalunkat megmutatni, pedig mi is csak emberek vagyunk, akik a tökéletességtől nagyon távol állnak!

A facebook előnyei közé szokták sorolni azt is, hogy a hasonló érdeklődésű embereket megtudod találni különböző csoportokban, és olvashatsz bármit ami érdekel, különböző témákban! Ez mind szépen hangzik, azt viszont kevesen tudják, hogy a facebook algoritmusai folyamatosan figyelnek bennünket, komolyabban mint gondolnánk, és szeretné az oldal elérni, hogy ne érjen bennünket konfrontáció. A facebook megfigyeli, hogy mi egy adott témával kapcsolatban az álláspontunk, és csak olyan oldalakat fog feldobálni számunkra, amelyek a világképünkbe beleillenek, és ez azért hatalmas probléma, mert így egy véleménybuborékba zárnak bennünket, mivel nem találkozunk ellentétes véleményekkel!

A facebook algoritmusai nem csak azt követik le, hogy mennyi idős vagy, mi a véleményed, hanem még azt is, hogy mi az ami jelenleg épp érdekel! Ezt a módszert egyébként a google is örömmel alkalmazza. A facebook regisztrációjának elfogadásakor beleegyezünk abba, hogy konkrétan minden tevékenységünket láthassa az oldal, és ha minket érdekel egy adott témakör, vagy tárgy, akkor a facebook ennek megfelelő hirdetéseket fog feldobálni! A facebook szinte belelát a lelkedbe, és kipréseli belőled azt, az által, hogy a tudatoddal fizetsz, és kiszolgálod a fogyasztói társadalmat!

Létere lett hozva egy olyan gépezet, amely gyarmatosítja a tudatalattinkat, tönkre teszi emberi kapcsolatainkat, megnyomorítja a lelkünket! Úgy gondolom fontos, hogy harcoljunk a facebook ellen, és erre a legjobb megoldás, ha ezt a saját fegyverével tesszük! Ha úgy érzed harcolnod kell, és tenni szeretnél egy jobb világért, akkor kérlek terjeszd ezt a cikket, és ha szerinted a munkám fontos, akkor lájkold a facebook oldalamat, esetleg hívj meg ismerősöket is! Én mindenképpen folytatom a harcot minden ellen, ami igazságtalan, káros, dehumanista, és reménykedem benne, hogy idővel mellém állnak hasonló elvű emberek!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Minden lehetséges, csak akarni kell!

2017. október 18. 13:31 - Raimhol

343434343.jpgSzabó Péter, és a hozzá hasonló idézetgyárosok a nap 24 órájában ontják magukból azt az ideológiát, miszerint mindent elérhetünk, és bármi lehetséges amit szeretnénk, csak igazán kell akarni! Természetesen ki van zárva, hogy ők tévedjenek, ezért annak az oka, ha az életben valami szörnyű dolog történik veled, vagy ha nem jön össze amit igazán szerettél volna, akkor csak és kizárólag Te lehetsz a hibás!

Én magam is rengeteget hibázok, és sokszor nem jönnek össze a dolgok, amiket igazán szeretnék! Egyik nap is azon törtem a fejem, hogy nagyon szeretnék végre egy igazi viharos időt, ahol dörög és villámlik az ég, de hatalmasat csalódtam önmagamban... Úgy éreztem eléggé hiszek, és bármi lehetséges, de ragyogott a nap, annak ellenére, hogy én vihart szerettem volna!


Felmentem Szabó Péter oldalára, és olvastam, hogy: "sosem szabad feladni, hiszen idővel minden jóra fordul", és ebből erőt merítettem! Éreztem, hogy átjár az energia, és most már talán igazán hihetek abban, hogy vihar kerekedik az ég fölött! Vártam kicsit, és tényleg elkezdett esni az eső, igaz két hétre rá, mint mikor elképzeltem! Átugrottam az egyik tolószékes barátomhoz is, és megmondtam neki, hogy:

-Figyelj Ádám! Tudom, hogy születésedtől fogva kerekesszékes vagy, de ez nem úgy megy ahogy gondolod!
Ránéztem misztikus tekintetemmel, és azt mondtam neki:
- Kelj fel és járj!


Abban a pillanatban ahogy ezt kimondtam megmozdult a kerekesszéknek a kereke, és egy olyan váratlan fordulat következett be, amire nem számítottam! Pontosan az történt, amire most gondoltok, egy Isteni csoda! Így van, a barátom Ádám meg sem mozdult! Abban a pillanatban csapott belém az isteni szikra, hogy nekem a hitem egyértelműen megvan, de Ádámnak nem!

Mondtam neki, hogy olvastam azt is Szabó Péter oldalán, hogy kerüljem a negatív embereket, és mivel az én hitem már megvan teljes mértékben, de a barátom mégsem tudott felállni a kerekesszékből, ezért csak és kizárólag Ő lehet a hibás! Elmondtam neki, hogy ez így nem mehet tovább, és nem fogok negatív emberekre időt és energiát pazarolni, ezért megszakítottam a barátságot!


Szomorúan rám nézett, és azt mondta, hogy Ő nem tehet arról, hogy kerekesszékesnek született, mégis hogyan állhatna fel? Mondtam neki, hogy csak azért nem megy, mert nem hisz benne eléggé! Elkezdett sírni, és abban a pillanatban elmenekültem, mert nem akartam, hogy összekoszolja az én pozitív energiáimat a negatív energiáival! Azóta meg is vettem pár könyvét Szabó Péternek, hiszen Ő az én útmutatóm!


Sokan azt mondják, hogy nem lehetséges minden, mert a sikernek több tényezője is van, mint például: Tehetség, kitartás, motiváltság, affinitás, szerencse. Ezek az emberek biztosan tévednek! Teljesen tutira biztos, hogy Szabó Péternek, és a  többi idézetgyáros marketingmesternek van igaza, mikor azt állítják, hogy:



Minden lehetséges, csak akarni kell!

 

 

Szólj hozzá!

Tipikus női hazugságnak tartom, de miért?

2017. október 16. 12:27 - Raimhol

girl-2844095_1920.jpgA nők több száz éve sminkelik magukat azzal a céllal, hogy a személyes vonzalmukat növeljék az által, hogy megmásítják a valóságot! A legtöbb hölgy egy randi, vagy egyéb fontosabb esemény esetén igyekszik a lehető legcsinosabban felöltözni, amelyhez párosulni szokott valami vadító smink a biztos siker érdekében! A smink funkciója abból a fogyasztói mentalitásból ered, hogy görcsösen meg kell felelnünk mindenkinek, és mindig, ezért a hibáinkat palástolni szeretnénk annyira amennyire csak tudjuk, és ezen a téren a nők mesterire fejlesztették ezt a képességet!

 

A legtöbb ember nem képes elfogadni saját magát, ezért sminkelünk, photoshopolunk, és minden létező eszközzel igyekszünk elferdíteni a valóságot! Hazudunk a facebookon, a tükörben, az első randin! A szépségipar, a média, és a kifutón flangáló modellek elérték, hogy mindenkinek az önértékelésébe gázoljanak azzal, hogy tökéletesnek tűnnek, és ehhez hasonlítja saját magát ösztönösen mindenki! Azt persze az ember sosem gondolja, hogy a modellek haját profi fodrász állítja be órák alatt, majd profi sminkes készíti el a sminkdekorációt szintén órák alatt, amihez párosul valami vadi új minőségi, és drága ruha, ha pedig fényképekről van szó, akkor még képszerkesztő programmal is rájavítanak a meglévő "szépségre"!

 

Úgy gondolom az emberek számára olyan magas mérce van állítva a kirakatvilág negatív hatása által, hogy ez szinte átugorhatatlan, és kezd elveszni mindenkinek a reális önértékelése! A smink hasonló mint a drog, mivel egy egészséges önértékelésű nő ha nincs rajta smink, nem érzi borzalmasan rosszul magát, de ha valaki elkezdi huzamosabb ideig dekorálni magát, akkor idővel festék nélkül nem érzi majd önmagát teljes értékű embernek, pedig nagyon is az! Rengeteg a szép nő Magyarországon, és úgy érzem nincs szükség a sminkelésre, hiszen nélküle is gyönyörűek! Nem kell elferdíteni a valóságot, hiszen a valóság így is elég vonzó!

 

Persze megértem, hogy mindenki tetszeni akar saját magának, esetleg a környezetének, de úgy érzem a helyén kell kezelni a sminkelést, és fontos a helyes önértékelés kialakítása szépítők használata nélkül is! Hiba másokhoz hasonlítani magunkat, és arra vágyni, hogy mindenkinek feleljünk meg, ezért fontos, hogy elfogadjuk magunkat azokkal a hibákkal, amelyekkel rendelkezünk, és úgy gondolom még randi esetén is inkább mondjanak nemet arra akik valójában vagyunk, mint hogy igent mondjanak arra, amik valójában nem is vagyunk!

 

 

Szólj hozzá!

Megváltható a társadalom, vagy csak szélmalomharcot vívunk?

2017. október 14. 05:37 - Raimhol

vintage-1653147.jpgAzzal a céllal kezdtem el blogolni pár hónappal ezelőtt, hogy olyan társadalmi témákról fejtsek ki véleményt, amelyről nem esik szó az emberek között, mert vagy tabusítva van a vita tárgya, vagy egyszerűen az emberek nem ütik meg azt az intellektuális szintet, hogy befogadják az információt. Hittem benne, hogy a primitíven gondolkodó ember is, ha megfelelő mennyiségű ingert kap, és belefolyik a diskurzusba, akkor ez által talán magasabb szintre emelhető, és hosszú távon talán egy komplett társadalom is elkezd majd gondolkodni, és a világot tágabb formában tudja szemlélni.

Úgy gondoltam, az ember formálható, és a gondolkodás alacsony színvonala a szocializációból fakad elsődlegesen, amelyet meglehet változtatni az által, ha átadunk magvas gondolatokat, olyan jelleggel, amelyet az egyszerűbb ember is megérthet. A magasabb szintű kultúra önfejlesztés útján, és a világ mély ismerete által érhető el, de a társadalmunk döntő többsége a halála pillanatáig nem jut el az alapvető önkritika alkotás szintjére sem. A legtöbb ember arra sem képes, hogy a személyes benyomásaitól elvonatkoztatva formáljon kritikát, fejtsen ki véleményt, amely ha eltér a vitapartnere álláspontjától, akkor ne személyes támadásnak vegye.

A kultúra hiszem, hogy leáramolhat a társadalom alacsonyabb intellektusú rétegeihez is, ha azt nekik megfelelő formában juttatjuk el, és talán pár év alatt értelmes emberekké formálódhatnak. Az a probléma, hogy az átlag ember úgy szocializálódik, hogy igénye sincs az önfejlesztésre, vagy ha igen akkor is szűk témakörökben gondolkodik és legtöbbször nem is kíváncsi a világra. Az emberek közül arányait tekintve kevesen gondolkodnak el komolyabb társadalmi kérdéseken. A legtöbben csak birkaként követik a csordát, és el sem gondolkodnak azon, hogy jó irányba vezet-e az út.

Az egyetemet végzett emberek többsége is egyetlen dologhoz ért, a szakmájához, és meg van áldva pár képességgel, például azzal, hogy logikusan képes gondolkodni. A logikus gondolkodásból viszont még nem következik egyenesen arányosan a kultúra, és az intellektus. Az egyetemet végzettek hasonló arányban beszűkültek gondolkodás terén, mint a sima átlag emberek, akik nem végezték el a magasabb szintű iskolát, azzal a különbséggel, hogy a diplomás emberek sokszor kultúrsznobok. Minden embernek vannak gondolatai, különböző magasságokban.

Az egyszerű ember nem látja a komplexebb összefüggéseket, és állatias szinten, az ösztönei irányítják leggyakrabban. A társadalom kialakította a megfelelő viselkedési formákat, a megfelelő alap gondolkodásmódot, amelyhez a közember integrálódik, és ebben a véleménybuborékban mozog a gondolkodása. Úgy gondolom, hogy ebből a véleménybuborékból ki kell törni, mert egyszerűen meg kell tanítani az embereket gondolkodni, de kérdés, hogy valóban lehetséges-e beszűkült embereket gondolkodó lénnyé varázsolni, vagy ez csak szélmalom harc?

Szerintem a korosodással, tehát az évek előrehaladtával egyre nehezebb valakit gondolkodásra bírni. 15-16 éves fiatalok még talán formálhatóak, de 35-40 éves emberek, akik sosem gondolkodtak intelligensen, Ők talán már nem. Az is lehet, hogy hiába bombázzuk olyan információkkal az embereket, amelyek gondolkodást válthatnak ki belőlük, mivel talán biológiailag úgy vannak kódolva, hogy megvannak szabva a határaik. Ha a "gondolkodónak született" ember úgyis saját magától rá fog térni arra az ösvényre, amely fejleszti őt, és ami által jobban megismerheti a világot, akkor felesleges megpróbálni az átlagos embert magasabb szintre emelni.

A világot jobbá kell tenni, amelynek a kvintesszenciája a tudás, és a gondolkodás, amelyből megszületik a kultúra, de ha ez a képesség át sem adható, akkor felesleges harcot vívok! Úgy gondolom, hogy a harcot ennek ellenére nem szabad feladnom! Ha egyetlen ember is egy kicsivel átfogóbban kezd el gondolkodni az által, hogy olvassa az általam írt bejegyzéseket, akkor már megérte a munka. Fontos leszögeznem, hogy amit csinálok, az nem öncélú magamutogatás, mivel ha ez lenne a célom, választhatnék olyan formát, amely már jól megszokott!

Leönthetném magam jeges vízzel, vagy vlogolhatnék az unalmas hétköznapi életről, de ez semmi érdemlegeset nem tenne hozzá a világhoz, és nem lenne semmi közhaszna! A világon rengeteg tabu van, amelyet le kell dönteni, és beszélünk kell róla! Rengeteg fontos téma van, amelyről nem esik szó, ami hatalmas probléma, hiszen a világunk az információcsere által fejlődik magasabb szintre, amihez elengedhetetlen kellék a vita! Szeretném, ha idővel egy jobb világba vezethetném a társadalmunkat, de ha ez nem is jön össze, legalább megpróbálom! Én is csak egy ember vagyok, aki gondolkodik, semmi több, viszont hiszek az igazságosságban, a szabadságban, a humanizmusban és a szeretetben, amelyért harcolni fogok, és remélem lesznek páran, akik velem tartanak!

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása