Egy olyan dologról szeretnék most beszélni ami sokak számára elfogadhatatlan, furcsa,  érthetetlen lesz. A világunkról egy olyan elképzelésem van, ami szürreálisnak tűnhet, ezért akik most ezt elolvassák azokból sok érzelmet válthat ki ez az eszmefuttatásom, de úgy érzem muszáj beszélnem róla. Muszáj, mert valami vagy valaki ide irányított.

Általánosan elfogadott gondolat, hogy tudattal csak az ember, vagy a hasonlóan intelligens állat rendelkezik. Az ember rendelkezik azzal a képességgel, hogy tisztában van létezésével, tudja, hogy halandó, és még azt is tudja, hogy a tárgyak körülötte hogyan, esetleg miért helyezkednek el.

Én azt gondolom az előbb említett állítás ellenére, hogy spirituális értelemben nem csak az intelligens élőlények, hanem Minden rendelkezik tudattal, de a saját maga szintjén. Egy állatnak, és egy növénynek, sőt még egy atomnak is van tudata, de nem a korábban említett értelmezésben, hanem egészen máshogy.

Véleményem szerint egy parányi részecskének is van tudata, méghozzá egyetlen egy információ van a birtokában. Ez az egyetlen egy információ pedig nem más, mint az, hogy Létezik. Egy atom méretű részecskének nincsenek komplex gondolatai, és öntudata, mint az embernek, de annyit és csak is annyit tud magáról, hogy Van.

Minél komplexebb egy életforma, annál inkább erősebb az éntudata is. Az ember mint korábban említettem egy komplex gondolkodásra és éntudatra képes élőlény, de a testét felépítő parányi részecske egyenesen arányosan kisebb tudattal rendelkezik. Miért fontos ez? Mindjárt kifejtem, hogy érhető legyen az, hogy miért szükséges ezt tisztázni.

Az a meggyőződésem, hogy minden amit csak eltudsz képzelni tudatból áll, és a fizikai valóságunk amit érzékelünk, az csak egy magasabb dimenzió tudatosságának a manifesztációja, egyfajta levetítése. Tudom ez most bonyolultan hangzik, de a cikk további részében talán megvilágítóerejű gondolatokat fogsz olvasni, szóval még kérlek ne tekerj el!

Az ember aktuális tudata nem több mint egy fókusz. Az ember ráhangolódik antennaként a világmindenségre, és felveszi az adott pozíciót a végtelen lehetőség közül, és mint egy rádió frekvencia esetén is, az adott hullámhosszon mozog a tudatunk. Nevezzük Istennek, teremtőnek, vagy tetszés szerint bárminek, de azt gondolom, hogy a világ a végtelen terjedelmű tudat, és a jelenlegi éntudatunk mértéke és formája, csak egy adott méretű szelet az egészből.

Az embernek van egy tudata, ami egy hullámhossz, amit felvesz aktuálisan, és ez egy személyiségben egyesül. Az ember hajlamos ezt a pozíciót kisajátítani, és nem képes elfogadni azt, hogy ő csak egy puzzle darabka, és csak egy parányi eleme a kollektív egésznek, ezért külön kezdi el kezelni saját magát. Saját magunkat igyekszünk nem részesének tekinteni a kollektív tudatnak, és az ami ezért felelős az a bennünk található Ego.

Az ego jelenléte miatt benne ragadunk az adott frekvenciánkban, és nem vagyunk képesek felvenni újakat, mivel az a jelenlegi állapotunk halálát jelentené, és ezt a tudományos értelemben vett éntudatunk nem képes elfogadni, mivel biológiai szempontból túlélésre vagyunk optimalizálva.

Az ember nem a személyisége, a személyiség olyan mint egy ruhadarab, amit felvesz, és kicserél  ha már nincs rá szüksége. Ha belegondolsz 5 évvel ezelőtt teljesen más voltál, más volt a személyiséged, szakrális értelemben az az ember, az a tudat nem te vagy, hanem az valaki/valami teljesen más.

Minél magasabb tudati szinten állunk, annál jobban képesek vagyunk érzékelni a beérkező információkat a világból, olyan információkat is, amiket józan ésszel, és tudományos eszközökkel nem lehet mérni. Amikor az ember kiüresíti az elméjét, olyankor megszabadul az egótól, és vákumként viselkedik, tehát bármilyen frekvenciát felvehetünk, de mivel az ego a részünk, teljesen nem tudunk megszabadulni tőle, ezért nehezen képes az ember magasabb szintekre fejlődni tudatosságban.

A végtelen tudatosságot úgy tudnám megfogalmazni, hogy van egy végtelen nagyságú gömb, ez a végtelen tudat, és ebből a tudatosságunknak megfelelően gazdálkodhatunk. Mintha egy hagymát veszünk alapul, ami rétegekből áll, de jelenleg végtelen rétegből áll ez a gömb. Mi pedig egy héjdarab vagyunk, ami érzékeli az összes alatta lévő héját is, de a fölötte lévőeket nem.

Az emberi tudat valójában csak egy kis sejthalmaza a végtelen tudattengernek. Ha te és én egotlanok leszünk, egyikünknek sem lesz személyisége, tehát a személyiségünk üressé válik. Ha mindketten üressé válunk ugyan azokká válunk, egy rádióállomássá, amit rá kell hangolni a végtelen tudatmindenségre.

Minden ember és létező anyag tudata együttesen alkot egy magasabb rendű tudatot, amit persze felfogni nem lehetünk képesek, mert olyan a viszonyunk ehhez a nagyobb halmazhoz, mint a sejtjeink a testünkhöz képest. A sejt sem érzi, hogy a mellette lévő sejtek által közösen valami nagyobbat alkotnak, és mi sem. Egy olyan dimenzióban helyezkedik el amiről beszélek, ami megfogalmazhatatlan, pontosan azért, mert egy másik szinten álló „dologról” van szó. A szent könyvek is arról beszélnek, hogy Isten kifürkészhetetlen, megérthetetlen, és minden okkal történik.

Persze ez a magasabb rendű erő nem abban a klasszikus értelemben gondolkodik ahogy azt elképzeljük. Nincs egy szakállas öregember egy trónon, aki ül bölcs tekintettel, és elbírálja, hogy rosszat csináltál-e, vagy nem. Igazság szerint,  az ember egyszerre helyezkedik el mindenhol. Én, Te és még sok más ember is vagyok egyszerre. Még a növények is én vagyok amik körülvesznek. A réten található fű tudatállapota is én vagyok, de mégsem érzékelem, de a részem.

Egy magasabb tudati szintnek csak a sejtje vagyok én is a fű a fák, és a többi ember is ami együtt alkot egy nagyobb halmazt. Ezek a halmazok a végtelenségig terjednek, ezért is mondják, hogy az Isten végtelen, de ezt is rosszul szokták értelmezni. Isten egyszerűen nem más mint:

A végtelen tudat.

Ha tetszett, kérlek iratkozz fel:

https://www.facebook.com/KovacsDanielBlog

:)

Az ember alapvetően szeretne sikeres, gazdag, és boldog lenni, amit céljai elérésével próbál meg kivitelezni. A társadalmunkban hierarchia uralkodik, még akkor is, ha ez nem tudatosan alakul ki. Több szempont alapján dől el az, hogy mekkora a tekintélyünk egy adott csoportban, de mi alapján?

Fontos filozófiai kérdés, hogy mi alapján definiáljuk azt a fogalmat, ki mennyit ér a társadalmunkban, és ezt mi alapján mérjük. Úgy gondolom sok tényező szerepet játszik a táradalomban való megítélésünkkel kapcsolatban, de ettől függetlenül bárki bármennyire is sikeres, gazdag, vagy boldog, mindenki ugyan annyit ér.

Véleményem szerint nincs különbség egy koldus és Bill Gates között, mert mindkettő ember ugyan annyit ér, hiszen egy emberi lélek mindentől függetlenül mérhetetlen érték, és nem annak függvénye, hogy ki mit és hogyan ért el. Ez nem azt jelenti, hogy az életben ne érjünk el semmit, és hogy üljünk egész nap hátradőlve, de nem mérvadó az emberi lélek fontossága szempontjából.

Egy egyszerű példa kedvéért vegyünk például engem... Egy egyszerű blogger vagyok, aki még csak nem is ír kellő rendszerességgel, amikor pedig nem ezt teszem, egy gyorsétteremben végzek kétkezi munkát amit sokan le is néznek. Ergo kimondhatjuk, hogy egy „senki vagyok”.

A kérdés az, ha tegyük fel holnap befutnék és százezren olvasnának, esetleg megváltozna az öltözködésem, az anyagi helyzetem, akkor már lennék-e „valaki” ? Úgy gondolom, hogy nincs különbség a sikeres és a sikertelen ember között, mert mindkettő egyformán ugyan annyit ér, tehát ugyan az az ember lennék aki előtte voltam.

Sok olyan tényező van, ami alapján az emberre felnéznek, vagy ami alapján az embert megvetik, és ez bizonyos attribútumok függvénye. Legmeghatározóbb tényezők a pozitív megítélésben a siker, pénz, karizmatikusság, és az intelligencia mértéke.

Karizmatikusság

A karizmatikusság egy csoportban az a személyiségjegy, ami a leginkább vonzza egy tömeg figyelmét, ezért egy karizmatikus személy sikeres az ismerkedésben és az emberi kapcsolatok kialakításában, gyakran ezért nagy kapcsolati tőkével rendelkeznek. Egy karizmatikus ember gyakran válhat véleményvezérré, vagy egy baráti kör központi szereplőjévé, aki mindig a középpontban van, ezért sokan felnézhetnek erre a személyre egyfajta példaképként.

A karizmatikusság ettől függetlenül csak egy személyiségjegy, ami sokszor nagy önbizalommal is társul, de ettől még nem lesz ez az ember több annál, mint az aki nincs mindig a középpontban, esetleg nem is igazán társasági ember.

Siker

A siker egyértelműen a legirigylésre méltóbb tulajdonság a sok közül. Kivétel nélkül szinte minden ember szeretne sikeres lenni, ezért a sikeres emberekre az ember automatikusan felnéz. Talán a sikerorientált emberre mondják a leginkább azt, hogy ő már „valaki”. Olyan ember, aki nem ül a babérjain, hanem alkot, halad az életében, és legtöbbször jelentősebb pénzzel is rendelkezik. Tehát a sikeres ember többet ér mint az, aki sikertelen? Abszolút nem így gondolom!

Az az ember aki semmi sikert nem ért el egész életében, és pénze sincs sok, az sem ér kevesebbet a sikeres és gazdag embernél, maximum társadalmilag. Úgy gondolom, hogy az ember nem a pénz, siker, becsület alapján lesz valaki, mert ezek elérése nélkül is az ember esszenciálisan és végtelenül sokat ér.

Intelligencia

Az intelligens ember a tudásával, és képességeivel tűnik fel, és mint tudjuk a tudás hatalom. Az az ember, aki mindenhez ért egy kicsit, vagy szürreálisan magas intelligenciával rendelkezik, az azt a benyomást kelti, hogy az emberek fölött áll, ezért egy olyan hatalom áll a rendelkezésére, ami másnak nem. Ez a tulajdonság megint tekintélyt parancsoló tud lenni, és úgy érzem el is érkeztünk a ponthoz, hogy megállapítsuk mi is az ami alapján a társadalomban „valakik” lehetünk.

Véleményem szerint, a hatalom tesz a társadalom szemében „valakivé”, de úgy gondolom, hogy ettől függetlenül a hatalomtól, sikertől, pénztől, intelligenciától függetlenül akármit is teszünk, mindenki ugyan annyit ér, ezért akármit is teszünk az életben törekedjünk az alázatra! Nem vagy senkinél sem több, sem pedig kevesebb, függetlenül attól amit elértél, ezért ne nézzük le azokat az embereket akik más utat jártak be életük során, hiszen akár te is lehettél volna.

Ha tetszett a cikkem, és érdekelnek hasonló tartalmak, akkor kérlek kövesd az oldalamat :)

https://www.facebook.com/KovacsDanielBlog

Manapság egyre többször szóba kerül az a probléma, hogy a férfiak döntő többsége nem mer ismerkedni egy szórakozóhelyen, de szinte sehol sem, és ennek több oka is van! Úgy gondolom, hogy a mai társadalomban a nők egoizmusa a közösségi oldalak által fel lett tolva az egekbe, és mindenki királylánynak képzeli magát, még az átlagos külsejűek is.


A közösségi oldalak elérték, hogy minden nő aki kitesz magáról egy csinosabb képet az egekig legyen marasztalva, ezért önbizalom terén hatalmas szélsőségek alakultak ki. Bizonyos hölgyek hatalmas önbizalommal rendelkeznek, egy másik részük pedig kisebbségi komplexussal küzd, és szinte alig található olyan aki egészséges önbizalommal rendelkezik és nem a két véglethez tartozik.

A hatalmas önbizalommal rendelkező nők azt képzelik magukról, hogy mindenki felett állnak, és egy átlagos pasi örüljön annak, ha egyáltalán ránézhet. Megtanulták, hogy a vonzó külsejük miatt bármit megtehetnek szinte, ezért ha odamegy egy átlagosan helyes férfi hozzájuk, akkor normális elutasítás helyett játszani kezdik az agyukat, és úgy küldik el szegény srácot, mintha valami kutyával beszélnének. Természetesen ezek után ez a srác egyre nehezebben megy oda idegen lányokhoz ismerkedni.

A legszebb az az egészben, amikor úgy küld el egy nő a szórakozóhelyen a barátnői előtt, hogy teljesen megszégyenít, kiröhög, és rá 5 percre látod, hogy már valami igénytelen mai trendnek megfelelő pasival smárol. A legtöbb igényes férfinak a kedve is elmegy attól, hogy odamenjen a lányokhoz, és így alakul ki a férfiakban a szép lányoktól való félelem.

A férfiakban kialakult egyfajta trauma a vonzó külsejű hölgyekkel kapcsolatban, mert megtapasztalták, hogy ha nem egy modell külsejű férfiról van szó aki hatalmas önbizalommal rendelkezik, hanem csak átlagos, akkor a lányhoz való közeledés valamilyen szélsőséges megalázással fog járni. Ezért a férfi már oda sem megy inkább.

Sok pasi eljut arra a pontra, hogy csak átlagos, és önbizalomhiányos, látszólag nem beképzelt lányokhoz mer odamenni, mert ezek a lányok örülnek annak, hogy valaki végre megszólította őket. A probléma viszont pont abban rejlik, hogy nincs önbizalmuk ezeknek a lányoknak, mivel elkezdenek kompenzálni olykor, és van hogy akkor is elkezdik játszani az agyukat, és megalázni, ha egyébként szimpatikus lennél neki, persze legtöbbször csak a barátnők miatt, akik látják, hogy odamentek hozzá.

Sokat hallom manapság, hogy a nők még nem kapták meg az egyenjogúságot társadalmilag, és el vannak nyomva, de én pont azt érzem, hogy inkább a nők kezdik el elnyomni a férfiakat, és nem érdemlik meg azt, hogy ennyire z egekbe magasztaljuk őket pusztán a külsőségek alapján, mert ez vezet oda, hogy gonosz és beképzelt nőket nevelünk.

Minden nő ilyen ezek szerint?

Nem, nem ezt mondtam! Természetesen van kivétel (gondolom), de tény, hogy a férfiak döntő többsége nem azért nem megy oda a nőkhöz, mert alapvetően beszari, hanem mert azzá tették azok a nők akikbe nem szorult semmi empátia, és a hatalmas önbizalmukban való fürdőzés a kedvenc hobbijuk.

Úgy gondolom fontos lenne, hogy kialakuljon a nőkben és a férfiakban is egyfajta értékrend, és egy egészséges önbizalom, ahol megbecsüljük egymást kölcsönös tisztelettel. Sajnálattal látom, hogy kezd minden kiüresedni, és az empátia eltűnni. Az emberek olyan eszközöket és oldalakat használnak, amikhez még gyermekek, és nem képesek felnőni a feladathoz sem.

Egy pusztító gépezetet építettünk, ami magunk ellen fordult, de már azt sem tudjuk kik és mik vagyunk valójában, és a legtöbben kétlábonjáró zombiként megyünk előre, és azt hisszük minden mindenben igazunk van, és nekünk minden jár, még akkor is, ha ez a másik kárát okozza. A kontextus felértékelődött, közben pedig a tartalomhoz való igény elinflálódott.

Mit is szerettem volna ezzel a cikkel mondani végül?

Az üzenetem egyszerű. Nagyon nem jó irányba halad a társadalom, és így természetesen az ismerkedés sem. Traumatizálják a férfiakat, a nőket, közben pedig minden érdektelenség egyre érdekesebbként van eladva, amit már észre sem vesz az ember, mert az agya át lett mosva. Egy komolyabb értékrendszerrel rendelkező nőnek és férfinak már szinte káosz a párkeresés, de a csalódások után is úgy gondolom, hogy: nem szabad feladni!

Ha tetszett a cikk, kérlek iratkozz fel: :)

https://www.facebook.com/KovacsDanielBlog/

 
A fiatalabb korosztály tagjai szeretnének népszerűek lenni a lehető legegyszerűbb módon, és ehhez teret adnak bizonyos applikációk és oldalak, és ezek közé tartozik a musically is. Nem is lenne gond az, ha valaki híressé szeretne válni, de az a probléma, hogy fiatalok tömege úgy lesz ismert, hogy nem érdemlik meg, és ennek kulcsfontosságú gépezete a musically, ahol teljesítmény nélküliségért jutalmaznak.

Miről szól ez az oldal, és mi a probléma vele?

A musically oldal arról szól, hogy bizonyos népszerű zenékre a fiatalok tátognak, és próbálnak a lehető legdivatosabb pózokban arcoskodni, és menősködni, természetesen olyan formában, hogy az a lehető legtöbb fiatal szerint "menő" legyen.

Legegyszerűbb, ha megmutatom...

Remélem megnézted a videót, és akkor most annyit elárulok, hogy ha nem érzel szégyenérzetet, miközben ezt a videót nézed, akkor nagyon nagy gondok vannak! Mégis mi a probléma, és miért kritizálom ezt a "műfajt" ?

A válasz igen egyszerű, azért mert ezek a videók nem produkciók, és nincs hozzá adott értékük semmihez sem. Semmi másról nem szólnak ezek a videók, csak arról, hogy a lehető leghamisabb módon próbáljunk meg menő pasinak, vagy menő csajnak tűnni, mind ezt úgy, hogy valójában semmit sem csinálunk. Nem adunk elő egy víziót, a mozdulataink, vagy tetteink a videókon nem reflektálnak semmire, maximum arra, hogy milyen nagy az egónk.

Úgy gondolom, ha legalább tényleg énekelnének, vagy saját dalt adnának elő, az egy értékelendő produkció lenne, de itt még csak ez sem történik meg, mert ez nem produkció! Ez értékelhetetlen, és még semminek is kevés! Eljutottunk a posztmodern korba, ahol a hangsúly egyre súlyosabb mértékben a látszaton van, és nem a tartalmon!

A jelen kor embere nem a tartalmat, az egyediséget, az egyedi víziókat értékeli, hanem a tömegembert, a divatot, és valami minél semmit mondóbb, de azt minél nagyobb arccal teszi, az annál menőbb.

Személy szerint ahogy ezeket a videókat megtekintem szégyent érzek, és az a szomorú az egészben, hogy ezt nem nekem kellene éreznem, hanem azoknak, akik ezeket a videókat elkészítik, de sajnos egy olyan világban élünk, ahol valaki sztárrá nőheti ki magát azzal, hogy beképzelt, és ezt egy kamerába előadja mindenféle műfintorral egy divatos szenny zenére vergődve.

Ezeknek a fiataloknak nincs megtanítva az, hogy mi az a kritikus attitűd, és mi az a kritikus gondolkodás. Nem képesek mérlegelni, és átlátni azt, hogy mi értékes, és mi az ami hitvány és vállalhatatlan.

Mégis mit várunk a jövőtől, ha a mai generációnk ezen az útvonalon megy tovább?

A szexualitásban nagyok sok a tabu, és nehezen beszélünk az ezzel kapcsolatos témákról, ezért most felfogom tépni ezt a sebet is a társadalom bőréről! Egy aktusba, hogy mi fér bele az a partnerek nyitottságától függ. Általánosan elfogadott dolog, hogy mi fér bele a szexbe, és mi az ami már nem. Bizonyos testi vágyakat aberráltnak bélyegeznek, kivéve persze azokat amik már kellőképpen beleágyazódtak a szexualitásba.

Bizonyos emberek úgy gondolják, hogy a szexualitásban fontos a másik fél tisztelete, ezért ha az egyik fél valamilyen formában kiszolgáltatottá válik a másik fél részére, vagy nem kölcsönös élvezetről van szó, akkor "megalázó" bélyegzéssel szokták illetni.

Sok olyan nő van, akik azért nem végeznek orális szexet, mert szerintük az megalázó. Én úgy gondolom, hogy az életben és a szexualitásban is, nincs olyan helyzet, ahol ne lenne egy bizonyos mértékű különbség a dominancia terén.

Nem gondolom, hogy egy férfi szájjal való kielégítése bármiféle megalázásnak számítana, maximum akkor, ha a felnőtt filmekben szereplő Günter könnyít magán jellegű aktusra gondolunk.

Persze ha az orális szex mindenképpen megalázó a nők szerint, és ezért az adott férfi máshol keresi azt az örömöt amit a partnerénél keresett, akkor egyből felháborodás, veszekedés, és szakítás szokott lenni a válasz. Személy szerint azt is szánalmasnak tartom, hogy valaki még az ágyban is a saját egóját firtatja, és azzal foglalkozik, hogy megalázó az, hogy ő helyezkedik el lejjebb mint a férfi az adott pozícióban, és ő az aki "dolgozik".

Tegyük fel elfogadom, hogy a nők részéről nyújtott orális szex megalázó a nők részére, de akkor gondolkodjunk azon, hogy a férfiak számára mi az ami megalázó lehet...

Amikor a férfi helyezkedik el alul, és a nő van felül, akkor ezt a pozíciót lovaglásnak hívjuk (Gondolom most sok újdonságot mondtam ezzel), de mégis micsoda a férfi, talán egy állat?
A férfit tárgyiasítja a gonosz lelketlen nő, aki kiéli magát rajta, ezzel megalázva őt, és a teljes férfi nemet! Mondj nemet a lovagló pozícióra! Ez az a pozíció ami ugyan olyan megalázó a férfiak számára, mint a nők számára az orális szex! A legmegfelelőbb lépés az lenne, ha egyenesen törvénybe iktatnánk ennek az aberrált, és megalázó szeretkezési formának a beszüntetését!



Szegény férfiakat soha többé ne lovagoljátok meg úgy mint egy lovat, mert felháborító, pontosan ugyan annyira, mint a nők számára az orális szex nyújtása!